hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíj nevelőszülőknek

  • MTI

Januártól 5200 nevelőszülő kerül foglalkoztatási jogviszonyba, közülük 3200-nek jelenleg semmilyen munkaviszonya nincs - közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Asztalosné Zupcsán Erika az MTI-nek arról beszélt, hogy az új, egységes foglalkoztatási jogviszony bevezetése mintegy 13 ezer gyermeket érint közvetve. Az intézkedés - amely nyugdíjjogosultságot is biztosít - vonzóbbá teszi a nevelőszülői hivatást, ugyanakkor emeli a szakmai színvonalát és az elismertségét is - tette hozzá. 

A kormány a nevelőszülői hivatás vállalásának ösztönzése mellett az örökbefogadás egyszerűsítésével is erősíteni akarja a gyerekek családba kerülését - közölte. Utalt arra, hogy 2010 és 2012 között több mint 15 százalékkal nőtt a gyermekvédelmi szakellátásból örökbeadott gyermekek száma. A Magyary-program keretében 2014. január 1-jétől egyszerűsödik az örökbefogadás előtti eljárás, és egyszerűbbé válik az örökbefogadás engedélyezése is - emelte ki. A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy több száz gyermekvédelmi intézményben élő gyermek kerülhet családba.  

Emlékeztetett arra, hogy ma Magyarországon mintegy 21 500 gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerek és fiatal felnőtt van, és közülük mintegy 8200 kiskorú él gyermek- és lakásotthonban. A kormány célja, hogy közülük mind többen, a 12 évesnél fiatalabb, 2014. január 1-je után állami gondoskodásba kerülő gyerekek pedig lehetőleg mindnyájan nevelőszülői vagy örökbefogadó családba kerüljenek. A jelenleg gyermekotthonban élő, mintegy 2430 tizenkét év alatti fiatal átkerülése nevelőszülőkhöz fokozatosan, három év alatt történik meg.
    A helyettes államtitkár közölte, azoknak a gyermekeknek, akik életkoruk, tartós betegségük vagy fogyatékosságuk miatt nem helyezhetők nevelőszülői családba, a meglévő otthonok korszerűsítésével, családiasabbá tételével - az Új Széchenyi Terv forrásainak felhasználásával - segítenek.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink