Munkavégzéssel le nem fedett biztosítási időszakok

Megosztás Tetszik

A tb-törvény rögzíti, hogy a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn. Cikkünkben e főszabálytól eltérő helyzetekkel foglalkozunk, mikor is a biztosítást megalapozó jogviszony ténylegesen nem állt fenn.

A Tbj. 15. paragrafusa úgy rendelkezik, hogy a munkaviszony jogellenes megszűnésétől annak helyreállításáig terjedő időszakot biztosítási jogviszonyban töltött időszaknak kell tekinteni a helyreállítást követően keletkezett társadalombiztosítási ellátások iránti igények elbírálásakor. Például a rokkantsági ellátáshoz szükséges biztosítási idő megállapítása során a munkaviszony megszűnésétől annak – az Mt. (2012. évi I. törvény) 83. szakasza szerinti – helyreállításáig terjedő időszakot biztosításban töltött időként kell figyelembe venni.

A következő, e körbe tartozó helyzet az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény  (Efo.) előírásaiból következik. A jogszabály 8. § (1) bekezdése értelmében, amennyiben a munkáltató a (2) bekezdésben szereplő közteherrel terhelt munkára az 1. paragrafus (2)–(4) bekezdéseiben, a 2. paragrafus 1–3. pontjaiban és a 4. paragrafus (2) bekezdésében meghatározott létszám-, kereseti, illetve időkorlátok túllépésével létesít, illetve tart fenn e törvény szerinti munkaviszonyt, attól a naptól, hogy az előzőek szerinti feltételek nem teljesülnek, a munkáltató a munkavállalóira nem alkalmazhatja az (1)–(3) bekezdések rendelkezéseit. A munkáltató a 7. paragrafus (1) bekezdésében meghatározott jogszabályokat köteles továbbá alkalmazni az előzőek szerinti feltételek megsértése feltárásának időpontjától annyi ideig, ameddig az (1)–(3) bekezdést jogosulatlanul alkalmazta.

Tehát, ha a foglalkoztatás alatt vagy azt követően kiderül, hogy a munkaáltató nem felel meg a jogszabályban említett feltételeknek, és nem élhetett volna a kedvezményes közteherfizetéssel és szabályokkal, akkor a Tbj., a szochotörvény (2018. évi LII. törvény), illetve az szja-törvény (1995. évi CXLVII. törvény) általános szabályait kell a foglalkoztatással összefüggő kötelezettségek vonatkozásában alkalmaznia. Ez azt is jelenti, hogy a munkavállaló (esetleg az eredeti szándéka ellenére) biztosítottá és személyi jövedelemadó fizetésére kötelezetté válik, annak összes előnyével és hátrányával. (Például az alkalmi munkavállalóként szerzett jövedelem nem része a korhatár előtti ellátás melletti kereseti korlátnak, míg a biztosítási jogviszonyból származó járulékalapot képező jövedelem igen.)

Ennél is több „bonyodalmat” okozhat a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló 2020. évi CXXXV. törvény (március 1-jétől hatályos) 10. szakaszának alkalmazása. 

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből megtudhatja, hogy miért!