hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Késik a nyugdíj-kiegészítések felülvizsgálata

  • MTI

Nyáron fejeződhet be az egykori kommunista kitüntetések után járó nyugdíj-kiegészítések felülvizsgálata – tudta meg a Magyar Nemzet Rétvári Bencétől, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkárától.

A lap hétfői számában közölt cikk szerint jelenleg saját vagy hozzátartozói jogon havonta 11,5 millió forintot fizet ki a nyugdíjbiztosító több mint 1100 embernek. 

Az Országgyűlés tavaly nyáron döntött a felülvizsgálatról, a határidő közben lejárt, ám a tárca szerint az átvizsgálandó akták mennyisége, a bizottság körültekintő munkája miatt szükség van a határidő-hosszabbításra, amit majd kezdeményeznek.
   
A felülvizsgálatokat egy ötfős, történészi és nyugdíj-biztosítási szakismerettel bíró testület végzi. Jelenleg a levéltárakkal egyeztetnek, hogy alapos ismereteik legyenek az érintettekről. A nyugdíjiratokat tanulmányozzák, de levéltári vagy más történeti dokumentumot is bekérnek, ha a helyzet ezt indokolja. A bizottság a pótlék megvonását javasolja azoktól, akik arra méltatlanná váltak - írja a lap.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyes alatti munkavégzés

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Kötelezettség átvállalása II.

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Osztalék-visszaírás bejelentése – AVBA

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink