hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

„Férfiak 40” nyugdíj: megtámadható lehet az Ab döntése

  • dr. Kéri Ádám, jogi szakértő

A jogállamiságot és a jogbiztonságot is sértheti az Alkotmánybíróságnak a férfiak kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségéről tartandó népszavazást helyben hagyó Kúria-döntést megsemmisítő határozata. További hazai jogorvoslati lehetőség nincs, de a strassbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság előtt megtámadható az Ab-döntés.

A nők 40 év jogosultsági idővel történő kedvezményes nyugdíjba vonulásának lehetősége a bevezetését követően folyamatosan viták középpontjában állt. A vita lényege abban foglalható össze, hogy sokak szerint nem méltányos a kedvezményes nyugdíjból a férfiakat kihagyni, hiszen a 40 év munkavégzés mindkét nemet egyaránt megviseli, elhelyezkedési esélyük pedig ekkorra már minimális.

Bodnár József (indítványozó) úgy vélte, hogy elérkezett annak az ideje, hogy a nők kedvezményes nyugdíjazásának a lehetőségét a férfiak számára is kiterjesszék, s ennek elérése céljából népszavazás kiírását kezdeményezte a következő kérdéssel:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés a nyugdíjjogszabályok megfelelő módosításával a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-től a férfiak számára is tegye lehetővé Magyarországon a nők számára biztosított kedvezményekkel történő nyugdíjba vonulás lehetőségét?”

A népszavazási kérdések hitelesítésére jogosult Nemzeti Választási Bizottság (NVB) azonban úgy foglalt állást, hogy a népszavazás szükségképpen és jelentősen érinti a jövőbeli költségvetést is, így azt nem lehet engedélyezni. Ezen túlmenően álláspontja szerint a kérdés az egyértelműség követelményének sem felelt meg. Ez a követelmény a gyakorlatban azt jelenti, hogy mind a szavazó állampolgár, mind pedig a jogalkotó egyértelműen és világosan lássa a problémát és az arra adandó választ, mely jelen esetben nem valósul meg.

A Kúria a Knk.IV.37.467/2015/2. számú végzésével megváltoztatta az NVB határozatát. Döntésében megállapította, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján nem minden költségvetést érintő kérdés tartozik bele a tiltott tárgykörbe, csupán azok, melyeknek a jelenlegi vagy a jövőbeli költségvetéssel közvetlen és érdemi kapcsolatuk van. A férfiak kedvezményes nyugdíjba vonulásának a jövőbeli lehetősége azonban nem feltétlenül érinti a költségvetést, annak forrását a jogalkotó számos egyéb módon is biztosíthatja (például átcsoportosítással).

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből megtudhatja, mire hivatkozva lehet esélyük a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság előtt azoknak, akik megtámadják személyes érintettségük okán aaz Alkotmánybíróság által nemrégiben hozott, a Kúria határozatát megváltoztató döntését.

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink