hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egységes uniós magánnyugdíjrendszert javasol az Európai Bizottság

  • MTI

Egységes, európai uniós magánnyugdíj-szabályokra vonatkozó javaslatot mutatott be csütörtökön az Európai Bizottság.

A bizottság tájékoztatása szerint az Európában mindenütt azonos feltételek mellett elérhető és egységes jellemzőkkel rendelkező magánnyugdíj-csomagot az értékesítési helytől függetlenül uniószerte működő szolgáltatók széles köre – például biztosítók, bankok, foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmények, befektetési vállalkozások és eszközkezelők – kínálhatja.

Az elképzelések szerint az új termék segíteni fogja a bizottság tőkepiaci unió létrehozására irányuló terveit azáltal, hogy több megtakarítást irányít a hosszú távú uniós beruházások felé, valamint lehetővé teszi, hogy a fogyasztók önkéntesen kiegészíthessék nyugdíjcélú megtakarításaikat és kihasználhassák a benne rejlő előnyöket.

A bizottság az előnyök között említette, hogy az ügyfelek számára a szolgáltatók nagyobb választékot kínálnak, a szigorú tájékoztatási követelmények és értékesítési szabályok pedig az online forgalmazás esetén is segítséget jelentenek majd. Az új termék átvihető lesz másik tagállamba is, magas szintű fogyasztóvédelmet biztosít a megtakarítóknak, akiknek joguk lesz ahhoz, hogy – maximált költségek mellett – ötévente szolgáltatót váltsanak belföldön és határokon átnyúló módon egyaránt.

A szolgáltatók és a megtakarítók számára emellett különböző kifizetési lehetőségek állnak majd rendelkezésre a termék élettartamának lejártakor – közölte a bizottság.

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke, euróért és szociális párbeszédért felelős biztosa elmondta, az új termék a létező állami, foglalkoztatói és nemzeti magánnyugellátást egészíti ki, de nem jelenti a nemzeti magánnyugdíjrendszerek felváltását vagy harmonizálását. Azt kérte, hogy a tagállamok a termékek számára biztosítsák ugyanazt az adóügyi besorolást, mint amelyet a meglévő, hasonló nemzeti nyugdíjtermékekre is alkalmaznak azért, hogy megadják a kezdeti ösztönzést a páneurópai magánnyugdíjra vonatkozó termék számára.

A bizottság a jelenleg kínált magánnyugdíj-szolgáltatás adóztatásával kapcsolatos bevált gyakorlatok cseréjét is javasolta a tagállamoknak, ami vélhetően elősegíti az adórendszerek összehangolását.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás további kamat számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink