hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A nyugdíjrendszer maradhat a régi

  • adozona.hu

Nem lesz nyugdíjreform, így valószínűleg nem lesz egyéni számlás nyugdíjrendszer sem az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint. A magánnyugdíjvagyon államosításakor tett nagy ígéretről ezzel letett a kormány, és valószínűleg lőttek a gyermekvállalás elismerésének is.

Bár a kormány közel két éve ígéri, mégsem lesz nyugdíjreform – derült ki hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Világgazdaságnak adott válaszából. A napilap azt kérdezte, mikor és milyen változtatásokat tervez a nyugdíjrendszerben a kormány a választásokig hátralévő időben, amire a tárca azt írta: „a nyugdíjtörvény 2012. július 16-án elfogadott módosításának lényege, hogy nem változik a nyugdíjrendszer. A nyugdíj-jogosultsági és kiszámítási szabályok is a jelenlegiek maradnak” - idézi a hvg.hu cikke.

A minisztérium szerint azért nem indokolt a sürgős változtatás, mert a a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlya biztosított, ami annak köszönhető, hogy a korhatár alatti ellátásokat leválasztották a nyugdíjrendszerről, és átalakult a rokkantsági nyugdíjazás rendszere is. Azt, hogy a rendszer milyen átalakítása szükséges, „az elvégzett átalakítások hatásának vizsgálatát követően hosszabb távon lehet majd megfontolni” – írta a tárca. Ez a válasz jelentheti azt is, hogy a kormány nem indítja el az egyéni számlákon alapuló nyugdíjrendszer bevezetését sem a következő években, annak ellenére, hogy az elmúlt években több alkalommal határozottan ezt ígérte. A cikk folytatása itt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

DRS-kötelezettség térítés nélküli átadásnál

Tüske Zsuzsanna Zsuzsanna

vámszakértő

Saját rezsis beruházás – önszámla áfatartalmának levonhatósága

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink