hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A nyugdíjemelésekről tájékoztatta Varga Mihály az Idősek Tanácsát

  • adozona.hu

A kormány idén összesen 14 százalékkal növelte a nyugdíjakat és a jövő év elején további emelés jön – jelentette ki Varga Mihály az Idősek Tanácsa ülésén. A pénzügyminiszter kiemelte: bár háborús válság és szankciós infláció vesz minket körül, és a világgazdasági kilátások is kedvezőtlenek, a kormányra számíthatnak a nyugdíjasok, továbbra is megvédi a nyugdíjak értékét.

A nyugdíjasok megbecsülését a kormány kezdetektől fogva kiemelt célként kezelte, és garantálta, hogy megőrzi a nyugdíjak értékét – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: az elmúlt évtized következetes gazdaságpolitikájának köszönhetően a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé tette, hogy ne csak megőrizzük, hanem növeljük is a nyugdíjak vásárlóértékét. A nyugdíjak összege 2010 óta közel 70%-kal nőtt, vásárlóerejük mintegy 20%-kal erősödött – emlékeztetett a tárcavezető kiemelve, hogy a gazdaság tavalyi rekordnövekedésével idén a 13. havi nyugdíj tervezettnél gyorsabb visszaépítésére is lehetőség nyílt.

Varga Mihály felhívta figyelmet: a háborús válság és a brüsszeli szankciók szankciós inflációt eredményeztek, ezért a kormány az idei évben több alkalommal kiegészítő nyugdíjemelést hajtott végre. A nyugdíjak 2022. januárjában 5%-kal növekedtek, az infláció mértéke azonban a vártnál kedvezőtlenebbül alakult, ezért a kormány 2022. júliusában további 3,9%-kal emelte az összeget. Mivel a várható éves infláció 14% körül alakul, novemberben újabb, 4,5%-os nyugdíjemelést hajt végre a kabinet. Varga Mihály arra is rámutatott, hogy nyugdíjprémiumot eddig csak a polgári kormány fizetett, 2017. óta már négy alkalommal. Az idén a háború ellenére is várhatóan 4% körül alakul a magyar gazdaság növekedése, ezért ebben az évben is jár a nyugdíjprémium – tájékoztatott a miniszter.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink