hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Valódi alternatíva lehet a csőd?

  • adozona.hu
1

Míg az év első két hónapjában több mint 4 ezer felszámolás, mindössze csupán 23 csődeljárás indult Magyarországon. Az idén életbelépett kedvező jogszabályi változásoknak köszönhetően ugyanakkor az eddig marginális szerepet betöltő csődeljárás növekvő számú esetben a felszámolás reális alternatívájává válhat, ami az életképes cégek megmentését eredményezheti.

A globális pénzügyi válság kitörése óta Magyarországon évente tízezres nagyságrendben számolnak fel cégeket. A felszámolt cégek elsöprő többsége kiürített, vagyonát teljesen elvesztett vállalat, amelyek kapcsán a hitelezők követeléseinek túlnyomó része kielégítetlen marad. A nagyszámú felszámolás mellett tavalyelőtt alig 140, tavaly pedig csupán 114 csődeljárás indult annak ellenére, hogy a csődvédelemmel járó fizetési moratórium a bajba került vállalt újraszervezését, reorganizációját alapozza meg. Ez siker esetén a vállalat túlélését jelentheti, ugyanakkor a hitelezők számára is kedvezőbb megtérülést eredményezhet, írja a DLA Piper sajtóközleményében.

Bár a jogszabályi környezet sokat változott az elmúlt évek során, az még mindig nem kedvezett a csődeljárásnak, mivel nem nyújtott kellő biztonságot a hitelezőknek a reorganizáció jogilag átfogó, végleges jellege tekintetében, továbbá a vonatkozó eljárási szabályok, így például a határidők sem segítették a csődegyezségi megállapodások létrejöttét. A csődtörvény legutóbbi módosítása azonban jelentősen gyakorlatiasabbá, élet közelibbé tette a jogi keretet, ami mindenképpen javítja a csődegyezségi megállapodások létrejöttének esélyeit – véli Molnár Gábor, a Horváth és Társai DLA Piper ügyvédi iroda partnere.

Az új szabályok jóval több időt engednek a csődegyezségi megállapodás megkötésére, ami lehetővé teszi az érintett hitelezőkkel, egyéb érintettekkel való előkészítő egyeztetéseket, ezáltal növeli a megállapodás esélyeit.  Rendkívül fontos fejlemény, hogy mostantól egyértelművé vált, hogy azok a hitelezők, akik a bejelentkezési határidőig nem jelentették be igényüket, gyakorlatilag elvesztik a jogukat arra, hogy a csődeljáráson kívül maradva igényeiket az újjászervezett társaság ellen érvényesítsék.

A kedvező jogszabályi változások következtében a csődeljárás a felszámolás reális alternatívájává válhat azokban az esetekben, amelyeknél az érintett cégnek a finanszírozási gondok ellenére vannak túlélési perspektívái, és a hitelezők hajlandók a tárgyalásra, az együttműködésre. A csődegyezség létrejöttére azonban továbbra is csak akkor van esély, ha a hitelezők, de legalább a kulcshitelezők belátják, hogy bizonyos esetekben ésszerűbb részleges veszteséget elkönyvelni és az adós társaság túléléséhez hozzájárulni, mint a teljes követelés behajtását erőltetni mindenáron. Ez minden érintett számára egy tanulási feladat. Azon is sok múlik, hogy a pénzügyi tanácsadók gondolkodásában mennyire változik a csődről, a csődeljárás keretében megvalósított reorganizációról kialakult kép  – mondta a Horváth és Társai DLA Piper szakértője.

A bajba jutott vállalatok működésének fenntartása, a munkahelyek megmentése nemzetgazdasági érdek is egyben, nem véletlen, hogy a nemzetközi tendenciák is a „pozitív csőd” esetek megszaporodását mutatják. Hasonlóra Magyarországon is van aktuális példa: a közeljövőben indulhat újra a termelés a Somogy-megyei Szenna Pack gyárában, miután a múlt év júliusában indult csődeljárást novemberben csődegyezségi megállapodás követte, majd idén február végén sikeresen teljesítésre került a csődegyezség. Az üzem új tulajdonos bevonásával megmenekült a megszűnéstől, a száznál több dolgozó csaknem egy évi elmaradt bérét megkapta, és a hitelezők is ésszerű megtérülést realizáltak.

Mint azt Molnár Gábor elmondta: ez a sikerrel végződött csődeljárás még a korábbi jogszabályi környezetben történt meg, és rendkívüli módon segítette volna a munkájukat, ha már az azóta életbe lépett, kedvezőbb törvényi feltételekkel dolgozhattak volna.  Éppen ezért bízik abban, hogy az új szabályoknak köszönhetően megszaporodhat a „pozitív csődök” száma Magyarországon.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
tamas46

Ellentétben a cikk írójával közgazdászként állítom, hogy a csőd semmire nem ad megoldást azoknak,akik ezt elszenvedik.
A csőd előzménye valamilyen hitel, vagy fizetési kötelezettség nem teljesítése.
Ha ezeket az okokat meg lehetne szüntetni(pl: a körbetartozás,a banki hitelek alacsonyabb kamatozású garancia kiváltásával, a pályázatoknál az önerő eltörlése,) akkor nem lenne szükség-közgazdaságilag nem magyarázható csődeljáársra.
Egy eljárás a legminimálisabb szinten(ugyanúgy mint a felszámolás)az államnak kb. 100 millió Ft-jába kerül.Arról most nem beszélek, hogy mekkora a benne rejlő adócsalás,hivatali visszaélés,korrupció lehetősége.
Persz lehet, hogy jogászok ezt másképpen látják,de nem ártana egy kicsit tanulmányozni a közgazdaságtan történetét.A csődből mindíg a gazdagok,és a bankok mégjobban meggazdagodtak, hiszen olyan gazdasági előnyökhöz juthattak,ami milliárdokat jövedelmez.(Elsősorban a piacról eltakarítható versenytársak csődjének előidézéséről van mindíg lehetőség)
A csőd és felszámolási eljárások 1999 óta nem a törvényi előírásoknak megfelelően történnek Magyarországon.Ha bővebben kiváncsi erre valaki,akkor olvassa el a 2/1999 Polgári jogegységi határozatot(2 mondat)az indoklást,olvassa el hozzá az Alaptörvény (Bíróságokra vonatkozó 25.cikk(3)és máris láthatja,hogy a fent leírtak alapja az Alaptörvény(és a megelőző Alkotmány)előírását az igazságszolgáltatás semmibe veszi.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink