Utolsó előtti figyelmeztetések a NAV-tól az szja-tervezetek módosításáról

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni, a teendőket nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni – hívja fel a figyelmet közleményében az adóhatóság.

A tervezet átnézését legegyszerűbben az elektronikus azonosítással rendelkezők tehetik meg a NAV honlapjáról elérhető webes felületen. Aki nem módosít a tervezetén, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – a kiajánlott tervezet lesz a bevallása május 21-ével.

Azok az elektronikus tárhellyel nem rendelkező adózók pedig, akik kérték az adóbevallási tervezetük postázását, május elejéig kapták meg azokat a NAV-tól. Tanácsos átnézni a papíralapú tervezetet, illetve elolvasni a mellékelt tájékoztatót, amelyben minden fontos tudnivaló megtalálható.

Arra is felhívja a figyelmet az adóhatóság, hogy akiknek visszajár a befizetett adóból, vagy fizetniük kell a bevalláskor, és az 500 ezer forintot meg nem haladó szja- és szochofizetési kötelezettségükre részletfizetést kérnének, azoknak a papír alapú bevallási tervezethez mellékelt személyre szabott kiegészítő nyilatkozatot kell kitölteniük, és május 21-éig vissza kell küldeniük. Az e-SZJA felületen elérhető bevallási tervezet is kiegészíthető a visszaigénylési adatokkal és a részletfizetési nyilatkozattal, továbbá a felületen is van lehetőség bankkártyával megfizetni az adót.

Az szja és a szocho befizetésekor az adóazonosító jelet vagy adószámot az átutalás vagy csekk "közlemény" rovatában mindig fel kell tüntetni! E nélkül a NAV a befizetett adó összegét csak késve tudja a befizetőhöz kapcsolni.

Ha bárkinek kérdése van a tervezetekkel összefüggésben, általános tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető az ingyenesen hívható NAV Infóvonalon, a 1819-es telefonszámon, amely május 13. és 17. között 8 óra 30 perctől 18 óráig, május 21-én 8 óra 30 perctől 20 óráig érhető el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Transzferár

Kiss Péter

adószakértő

TruTax Kft.

Transzferár-kiigazítás egyéb adókban

Kiss Péter

adószakértő

TruTax Kft.

Garantált bérminimum vagy minimálbér

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink