hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Őstermelők, figyelem! Így lehet igénybe venni a kedvezményeket

  • adozona.hu

Miként vehetik igénybe az őstermelők a 100 ezer forint adókedvezményt, és hogyan kell meghatározni az őstermelői jövedelem után fizetendő adót és egészségügyi hozzájárulást – tudakolta olvasónk. Kérdésére Surányi Imréné szakértőnk válaszolt.

Családi gazdaságunkban 4 felnőtt van. Hármunknál az összevont jövedelemben őstermelői jövedelem is szerepel, 100 ezer forintig az őstermelői kedvezményt igénybe tudjuk venni, tehát adót nem kell fizetni, de százalékos egészségügyi hozzájárulást ennek ellenére kell? Családtagjaim közül biztosított őstermelő is van. Az ő bevallásánál hogyan kell figyelembe venni az őstermelői jövedelmet és a fizetendő adót, illetve ehót? Negyedévente a bevétel 20 százaléka után fizeti a 14 százalékos ehót. A bevételünk 8 millió forint alatt van egy főre számítva – ecsetelte kérdésében olvasónk.

Az őstermelői szja-kedvezmény igénybevételét érintően felhívom a figyelmét, hogy a 100 ezer forint csak az őstermelői tevékenységből származó éves jövedelem adójából, és csak olyan arányban vehető figyelembe, amilyen arányt a mezőgazdasági őstermelői tevékenységből származó jövedelem az összevont adóalapon belül képvisel. Az őstermelői tevékenységből származó jövedelem adóját úgy kell kiszámítani, hogy meg kell határozni az összevont adóalap adóját e jövedelemmel együtt, illetve nélküle is, és meg kell állapítani a két adóösszeg különbözetét.

Az adókedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a magánszemély az adóbevallásában feltüntesse a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által vezetett ügyfél-nyilvántartási rendszerben nyilvántartott regisztrációs számát. Az érvényesített kedvezmény az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések alkalmazásában az adóévben igénybe vett agrár csekély összegű (agrár de minimis) támogatásnak minősül.

A biztosított őstermelőnek 8 millió forint alatti jövedelem esetén az őstermelői tevékenységből származó, tárgyévet megelőző évi bevételének 20 százaléka után 4 százalék mértékű természetbeni egészségbiztosítási járulékot és 10 százalék nyugdíjjárulékot kell fizetnie. Az szja-törvény szerinti mezőgazdasági kistermelőre vonatkozó bevételi értékhatár számításánál figyelmen kívül kell hagyni a jogszabály vagy nemzetközi szerződés rendelkezése alapján folyósított, egyébként bevételnek számító támogatást.

A 27 százalékos egészségügyi hozzájárulást a mezőgazdasági őstermelőnek az összevont adóalapba tartozó, az adóelőleg-alap számításánál figyelembe vett jövedelem után kell fizetnie. A biztosított őstermelő esetében azonban a mezőgazdasági őstermelőt terhelő egészségügyi hozzájárulás alapját csökkenteni kell a mezőgazdasági őstermelő által fizetendő járulékok alapjával.

A tételes költségelszámolást választó, nemleges bevallási nyilatkozatot benyújtó őstermelő által fizetendő százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás a bevétel 5 százalékának a 15 százaléka.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink