hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kell, vagy nem kell cafeteria? Tévhitek és megoldások

  • adozona.hu

A nagy cégeknél a munkavállalói érdekvédelem vívmányának tekintik, szívesen alkalmazzák a cafeteriát, ám sok kis létszámú munkavállalót foglalkoztató vállalkozás vezetője, könyvelője – gyakran félreértések miatt – idegenkedik tőle, vagy éppen kötelezőnek véli a bevezetését. Cikkünkben összefoglaltuk a legfontosabb szempontokat.

Az önkiszolgálásra utaló „cafeteria” néven közismertté vált, választható elemekből álló juttatási csomagot számos országban már több évtizede alkalmazzák a munkáltatók munkatársaik motiválására, a róluk történő gondoskodás iránt érzett felelősségből akkor is, ha az nem jár adóelőnyökkel.

A hazai gyakorlatban a cafeteria kevésbé a munkáltató szándékainak és az alkalmazott egyéni igényeinek összehangolására szolgáló eszköz, elterjedésének kiváltója főleg a munkadíjak mellett adott különféle juttatások – a makro-szintű béralku részeként leginkább politikai, gazdaságpolitikai megfontolásokat is közvetítő – általánosnál kedvezőbb közterhe.

Ebből eredő jellemző félreértés, hogy sokan a cafeteria fogalmát leszűkítve értelmezik, a személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvény fogalmi rendszerében a kedvezményes béren kívüli juttatásokkal azonosítják, holott a cafeteria nem kötelező adójogi fogalom, a juttatási csomag helyileg kialakított választható elemei közé bármilyen juttatás bekerülhet.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletesen bemutatjuk, milyen szabályokat kell figyelembe venniük a munkáltatóknak a dolgozóknak nyújtott a különféle juttatások esetén.

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Vásárolt szoftver

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

Óraszám-csökkentés

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 március
H K Sze Cs P Sz V
24 25 26 27 28 29 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close