hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jön a harmadik megszorítócsomag

  • HVG

Pár héten belül a harmadik megszorítócsomagot kell összeállítania a kormánynak, miután múlt pénteken kiderült: az Európai Bizottság kételkedik a két nappal korábban bejelentett 367 milliárd forintos pakk eredményességében.

Hetet-havat összehordott múlt szerdán Matolcsy György, amikor a rendkívüli kormányülés után az embereket és a gazdaságot együttesen 367 milliárd forintos többletteherrel sújtó legújabb csomag okait igyekezett magyarázni. A nemzetgazdasági miniszter új céltáblát talált: míg korábban a Nemzetközi Valutaalapot, most az Európai Bizottságot (EB) tette felelőssé a kormány „kényszerintézkedéseiért”. Mondván, az EB október 15-én érkezett levelében jelezte, hogy a magyar kormány 10 nappal korábbi, 397 milliárd forintos egyenlegjavító elképzeléseinek csak a kétharmadát tartja megalapozottnak, s ezért – illetve a túlzottdeficit-eljárás szégyenpadjáról való lekerülés érdekében – szükségesek az újabb kiigazítások. Az unióban azonban rosszul számolnak, a bizottság értékelése szakmailag, közgazdaságilag hibás, kettős mércét alkalmaz, és ennek valami érzelmi alapja van – jelentette ki Matolcsy, hozzátéve: a kormány be fogja bizonyítani, hogy neki volt igaza. Csakhogy Brüsszel a 2013-ra most lefelé módosított 0,9 százalékos GDP-növekedésben sem bízik, valószínűleg éppen a legújabb csomag fékező hatásai miatt. Ezzel magyarázható, hogy Matolcsy szerdai bejelentését követően az Európai Bizottság már pénteken további kiegészítést kért Orbán Viktor kormányfőtől.

Senkinek se lehet kétsége afelől, hogy ezt sebtiben össze is állítja a kabinet, hiszen a múlt heti csomagot is szűk két nap alatt dobták össze. Más kérdés, hogy ha az EB „rosszul számol”, akkor az itthoni gazdasági elemzők többsége is, mert ők is úgy vélik: a csomag tovább ronthatja a növekedést, még jobban visszafoghatja a beruházásokat, fékezve ezáltal az amúgy nagyon is szorgalmazott foglalkoztatásbővítést és így a fogyasztást, következésképpen az adóbevételeket is. Márpedig a kormány hathatós közreműködésével kialakuló negatív spirál újabb – a Fidesz-szótár szerint: „kiigazító” – intézkedéseket tehet szükségessé.

A mostani, hét pontból álló „nem megszorító” csomag első eleme, hogy 2013-tól mégsem felezik meg a bankadót, holott tavaly decemberben a kormány ebben állapodott meg a bankszövetséggel. A bejelentés hírére, illetve a javaslat országgyűlési elfogadása esetére Patai Mihály, a szövetség elnöke felajánlotta lemondását. A banki és elemzői reakciókat Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője lényegében azzal verte vissza, hogy a pénzügyi intézmények most a saját bőrükön érzik majd meg, milyen az egyoldalú szerződésmódosítás. Azokat pedig, akik e lépés gazdasági következményeitől, vagyis a hitelezés és a beruházások visszaesésétől féltik az országot, Orbán azzal intette le: már most sincs hitelezés. Legalábbis nem elegendő, amit a bankok szószegéseként értékelt Lázár János miniszterelnökségi államtitkár.

Molnár Patrícia cikkének folytatását a HVG legújabb számában olvashtják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Ingatlannal rendelkező társaság bejelentése

Kocsis Zoltán

közgazdász

Dr. Szeiler & Partners Könyvelő és Adótanácsadó Iroda

Versenyautózás adózása II.

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Közterhek felhasználási szerződésnél

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close