hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ennyi nagycsaládos anya kapott tavaly szja-mentességet

  • MTI/Adózóna

Tavaly mintegy 57 ezer négy- vagy többgyermekes anya nem fizetett egyetlen fillér személyi jövedelemadót sem – mondta Tállai András a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Emlékeztetett arra is, hogy 2020. január 1-jétől már nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük a kereső tevékenységből származó jövedelmük után azoknak a nőknek, akiknek négy vagy több gyermekük van. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mentesség nem csak a vér szerinti gyermek után jár, és a már felnőtt gyerekeket is figyelembe kell venni, emellett pedig fontos az is, hogy az szja-mentesség nem zárja ki a családi kedvezmény igénybevételét. Az anya vagy a saját munkavállalói járulékából, vagy az apával közösen érvényesítheti a kisebbek után járó gyermekkedvezményt – ismertette.

Az adóhivatali adatokból kiderült, hogy 2020 januárjában 38 ezer, februárban már 42 ezer anya érvényesítette a kedvezményt az adóelőlegéből. Sokan – mintegy 12 ezren – csak a 2020-ról szóló szja-bevallásukban jelezték, hogy jár nekik a kedvezmény, és utólag éltek a mentességet kínáló szabállyal. Tavaly tehát 57 ezer négy vagy többgyermekes anya mentesült az szja-fizetési kötelezettség alól – összegezte az államtitkár.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink