hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ennyi családi kedvezményt markolnak az államkasszából a legtehetősebbek

  • adozona.hu

A dolgozó társadalom jövedelem szerinti felső 10 százalékának bruttó keresete annyi, mint az alsó 65 százaléké együttvéve – állapítja meg a Policy Agenda, amely a munkajövedelemmel rendelkezők körében tapasztalható béregyenlőtlenséget vizsgálta, külön kitérve az adókedvezmények hatására.

A tavalyi évben az összevont adóalapba tartozó jövedelmek értéke 12 443,6 milliárd forint volt. Ennek az összegnek a 92 százaléka munkaviszonyból származó bérjövedelem. Ebből az összevont adóalapba tartozó jövedelemből négy módon lehetett adóalapot csökkenteni, vagy adókedvezményt igénybe venni:

– első házasok kedvezménye;

– családi kedvezmény (gyermekek után járó támogatás);

– súlyos fogyatékosság miatti kedvezmény;

– mezőgazdasági őstermelői kedvezmény.

Az egykulcsos adórendszer következtében, akik jól keresnek, azok is arányaiban ugyanannyit adóznak, mint akik rosszul. Azaz a felső 10 százalék munkajövedelme után alapesetben ugyanúgy 15 százalékot adózik személyi jövedelemadóban, mint az alsóbb jövedelmi kategóriákba tartozó 65 százalék, akik összesen keresnek annyit, mint a felső 10 százalék. Ez a rendszer azt is eredményezi, hogy konzerválódik a béregyenlőtlenség.

Adókedvezmények hatása

A Policy Agenda megvizsgálta az adókedvezményeket az alapján, hogy összegüket tekintve hogyan oszlanak el a dolgozói társadalomban. A legnagyobb és legszélesebb kört a családi adókedvezmény érinti. Ha csak azokat nézzük, akik 2017-ben rendelkeztek munkajövedelemmel, és őket tíz egyenlő létszámú csoportra osztjuk jövedelmük nagysága alapján, akkor a gyerekek után járó adókedvezmény eloszlása a következőképpen néz ki:

A munkajövedelem alapján a felső 10 százalékban lévők összesen annyit tudtak leírni adójukból, mint az alsó 48 százalék együttesen. A legtehetősebbek összesen 54 milliárd forint adókedvezményt érvényesítettek gyermekeik után.

Az adatok azt mutatják, hogy miközben a dolgozói társadalom – munkajövedelem szempontjából – alsó felébe tartozók 24 százaléka tudott valamilyen mértékben gyermekek után járó kedvezményt igénybe venni, a felső 10 százalékba tartozók esetén ez az arány 38 százalék volt.

A házasságkötési kedv és a jövedelem közötti kapcsolatot jól mutatja, hogy még az első házasok adókedvezményét is leginkább a tehetősebbek tudják igénybe venni. Az így visszaosztott pénznek a 19 százaléka került a felső 10 százalékhoz, míg a dolgozói társadalom alsó 50 százaléka ennek a kedvezménynek csupán a 28 százalékát vette igénybe. Azaz arányaiban még az első házasság támogatása is inkább a nagyobb jövedelműeknél jelentkezik érezhető hatással.

A gazdagok a nyertesek

A magyar bérrendszer rendkívül torz, még a környező országokhoz képest is – állapítja meg a Policy Agenda. Összefoglalva a legfontosabb jellemzőket:

– a mediánbér az átlagbér 74 százalékát tette ki (2016. évi adat);

– mindösszesen 2,8 millió főnek van éves szinten legalább a nyolcórás minimálbért elérő munkajövedelme;

– a dolgozói társadalom legjobban kereső 10 százaléka annyi pénzjövedelemhez jut egy évben, mint az alsó 65 százalék;

– a főállásban dolgozók munkajövedelme alapján is komoly torzulás van, hiszen ott is a felső 5 százalék jövedelme az alsó 40 százalékát teszi ki (2016. évi adat).

Mindezekhez hozzáadódik az az adórendszer, amely – bár a magyar béradatok a környező országokhoz képest is torzak — egykulcsos volta miatt még inkább megtartja az egyenlőtlenséget. A növekvő egyenlőtlenséget pedig az adókedvezmények még növelhetik is.

A dolgozói társadalom felső jövedelmű 10 százaléka a többséghez képest magasabb keresetéhez további körülbelül 60 milliárd forintot kap vissza az összes adókedvezményen keresztül. Összehasonlítva a keresetüket tekintve a dolgozói társadalom közepén lévőkkel (az 5. tizedbe tartozókkal), ott ennek a kedvezménynek az értéke 22 milliárd forint, csupán harmada az előbbinek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink