hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

EU-s jogba ütközhet a kiskereskedelmi különadó

  • dr. Marosi Andrea

Meglepő fordulat következhet be az Európai Bíróság előtt folyamatban lévő Hervis-ügyben, miután Juliane Kokott főtanácsnok 2013. szeptember 5-én ismertette főtanácsnoki indítványát. A főtanácsnok szerint a kiskereskedelemi tevékenységre kivetett különadó esetében ugyanis nem áll fenn a külföldi vállalkozások hátrányos megkülönböztetése, azonban sértheti az EU hozzáadottérték-adóra vonatkozó szabályozását.

A magyar kormány 2010-ben vetett ki bizonyos kiskereskedelmi tevékenységekre különadót, amelyet a cégeknek éves árbevételük után kellett fizetniük. Olyan kapcsolt vállalkozások esetén, amelyek mind alanyai a különadónak, pedig mindegyikük árbevételét össze kellett adni az adó megállapításakor. A Hervis azért fordult a magyar bírósághoz, mert véleménye szerint számára hátrányos megkülönböztetést jelentenek a különadó szabályai, amelyek ezért ellentétesek az uniós joggal, ugyanis a külföldi tulajdonban lévő vállalkozásokat hátrányosabban érintik, mint a magyar kiskereskedelmi láncokat.

A székesfehérvári törvényszék az Európai Bíróság elé terjesztette az uniós joggal való összeegyeztethetőség kérdését. A főtanácsnok véleményében azt az álláspontot képviseli, hogy a különadó kérdéses szabályai nem ellentétesek a hátrányos megkülönböztetés uniós jogi tilalmával, illetve az uniós jogi alapjogokkal – különösen a letelepedés szabadságával.

Az Európai Bíróság főtanácsnoka ugyanakkor olyan szempontból is vizsgálta a kiskereskedelmi különadót, amely eredetileg nem szerepelt az Európai Bírósághoz utalt kérdésben. A főtanácsnoki indítvány szerint ugyanis a különadó sértheti a hozzáadottérték-adóról szóló uniós irányelvet, amely alapján a tagállamok nem vethetnek ki más forgalmi jellegű adót az általános forgalmi adón kívül. Ebben a tekintetben mindenképpen figyelemre méltó a főtanácsnok indítványa, hiszen a korábbi esetekben nem volt jellemző, hogy egy szigorúan a feltett kérdéshez nem kapcsolódó kérdéskört vonnak vizsgálat alá – mondta el Békés Balázs, a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda adópartnere.
Korábban is volt már arra példa, hogy egy magyar adónem közösségi jognak való megfelelését vizsgálta az Európai Bíróság, gondoljunk csak a helyi iparűzési adó ügyre, amelynek szintén az volt a tárgya, hogy hozzáadottérték-adó típusú adónak minősül-e. Abban az ügyben végül nem találták összeegyeztethetetlennek az uniós szabályozással a helyi iparűzési adót, azonban a kiskereskedelmi különadó kérdésében sem ért még véget az ügy a főtanácsnoki indítványban foglaltakkal.

„Természetesen a főtanácsnok indítványa nem köti a Bíróságot, valamint az eredeti kérdésben sem szerepelt a főtanácsnok által vizsgált hozzáadottérték-adóval kapcsolatos kérdéskör, ezért nagy valószínűséggel a végső ítélet nem fog erre vonatkozóan döntést tartalmazni. Azonban könnyen lehet, hogy egy újabb előzetes döntéshozatali eljárás keretében ezt a kérdést is az Európai Bíróság elé fogja utalni a magyar bíróság, ahol akár a korábbi joggyakorlattal szemben születhet meglepő ítélet is. Az utóbbi időben ugyanis elmozdulni látszik az EU bírósági joggyakorlat arra nézve, hogy mikor tekinthető hozzáadottérték-típusú adónak egy vizsgált adónem. Ez pedig végső soron azt is jelentheti, hogy ellentétesnek találhatják az uniós joggal a kiskereskedelmi különadót. Ilyen esetben pedig az érintett cégeknek meg kell vizsgálniuk a jogi lehetőségeket a jogellenesen kivetett adó visszatérítésével kapcsolatosan.” – mondta el Békés Balázs.


 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink