hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bírálta az szja-csökkentést, emelné a minimálbért és az egészségügyiek keresetét Gyurcsány

  • MTI

Elfogadhatatlannak nevezte a személyi jövedelemadó jövőre tervezett egy százalékpontos csökkentését Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, mivel szerinte a kormány az így kieső 120 milliárd forintból 30-40 százalékkal emelhetné az egészségügyben dolgozók bérét, továbbá jelentősen rövidíthetné a kórházi várólistákat.

A volt miniszterelnök erről pénteken, Budapesten, az Új Köztársaságért Alapítvány, valamint a Szocialisták és Demokraták Szövetsége európai parlamenti képviselőcsoport által közösen rendezett, foglalkoztatáspolitikai kérdésekkel foglalkozó konferencián beszélt.    

Gyurcsány Ferenc elmondta, a DK továbbra is elkötelezett a szociális piacgazdaság mellett, de szerinte immáron jogosan felvethető a kérdés, hogy kizárólag a külföldi tőke lehet-e a magyar gazdaság fejlődésének motorja, vagy erre létezik más eszköz is.

Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben Magyarországon a létminimum határát a havi 93 ezer forintos jövedelem jelenti, addig havi 67 ezer forintos jövedelemért bárkit törvényesen lehet napi nyolc órában dolgoztatni.

Ennek a helyzetnek a felszámolásához a minimálbér folyamatos, akár egy évtizeden át tartó, az inflációt meghaladó, 3-5 százalékos emelésére van szükség – fejtette ki álláspontját, kiemelve: nemzetközi tapasztalatok szerint a minimálbér emelése dinamizálja a gazdaságot, a nem jól működő vállalatok helyébe pedig hatékony cégek lépnek.

Gyurcsány Ferenc emellett felvetette, hogy a 20-30 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató vállalkozásokat járulékfizetési könnyítéssel kellene támogatni.

A volt kormányfő a kormány szja-csökkentési terveinél is nagyobb hibának nevezte, hogy az MSZP mintegy 500-900 milliárd forintos állami bevételkiesést eredményező adórendszer-átalakítást javasol. Hangsúlyozta, egy felelős politikai erőnek nem lehet egyszerre kisebb terheket és magasabb minőségű állami juttatásokat, szolgáltatások ígérnie, hiszen szerinte 2002-2006 között is ebből származtak gondjai az országnak.     

A DK elnöke alapvető fontosságúnak nevezte az oktatási rendszer átalakítását annak érdekében, hogy az iskolákból kikerülők a jelenleginél magasabb hozzáadott értékű termelést folytathassanak. Ellenkező esetben még jobban konzerválódnak majd a társadalmi különbségek, Magyarország pedig az "összeszerelő üzemek országává válik" – fogalmazott. 

Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezetője előadásában kiemelte, a magánberuházások tartós bővülése nélkül nem lehet valódi és hosszan tartó foglalkoztatásbővülést elérni. 

Ezzel szemben Magyarországról az elmúlt négy évben egyértelműen kiáramlott a tőke, a vállalkozások hitelállománya pedig kilencéves mélyponton van, amin a jegybank növekedési hitelprogramja sem tudott segíteni – fejtette ki, hozzátéve, a kormány szándékai ellenére 8-10 hellyel romlott az ország versenyképessége is.

Vértes András szerint mindezen folyamatok, továbbá a jogbizonytalanság és a gazdasági kiszámíthatatlanság nem kedvez a foglalkoztatás bővülésének, amihez a kormánynak egy "piacbarát fordulatot" is végre kellene hajtania a jelenlegi "versenyellenes magatartását" felváltva.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vagyonkezelő cég - kapcsoltság

Pölöskei Pálné

adószakértő

Családi adókedvezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Napidíjfizetés étkezési számla mellett

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink