hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bérkalkulátor 2013 - használati útmutató - aktualizált

  • Nagy Norbert adószakértő
2

A kalkulátor a házastársi kapcsolat esetén kiszámolja a családi kedvezmény és nettó bér összegét.

A családi kedvezmény igénybevételéhez meg kell határozni az eltartottak és a kedvezményezett eltartottak számát. Adjuk meg a közös és nem közös gyerekek számát, illetve hogy ebből hány tanul felsőoktatási intézményben.

Adjuk meg a havi munkabér összegét külön-külön mindkét félnél. Külön sorban adjuk meg a nem bérjövedelmet. A megadott adatokból a kalkulátor kiszámítja a kedvezményezett eltartottak és az összes eltartottak számát. Meghatározza a figyelembe vehető családi kedvezményt, illetve azt, hogy ebből mennyi osztható meg a felek között. Ezt követően, ha szükséges, osszuk meg a családi kedvezményt. Az egyik félnél adjuk meg a nyilatkozat szerinti összeget. A másik félnél már a kalkulátor kiszámítja a maradék összeget.

A nettó összegek kiszámítása mellett a kalkulátor kiszámítja a munkáltatói költségeket is. Feltünteti, hogy mekkora adókedvezmény jár a 27 százalékos szociális hozzájárulási adóból, ha a munkáltató teljesíti az elvárt béremelést.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
vslkft

A bérkalkulátor 2013 számol egyetemista, főiskolás gyerekkel. Milyen feltételek mellett lehet igénybe venni és milyen igazolások kellenek hozzá?
Örülnék, ha valaki tudna válaszolni a kérdésemre!

wilky75

Csak óvatosan! Ha az adózót és társa adatait megcserélem a kalkulátorban más eredményt kapok!

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Helikopter vásárlása 3. országból

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Munkaidőkeret túlórák

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Innovációs járulék fióktelepek esetén

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink