hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adózás örökölt, majd elajándékozott, később értékesített ingatlannál

  • adozona.hu

Magánszemély egyenesági rokonának ajándékozta a kettőjük által közösen örökölt ingatlanok rá eső tulajdonrészét, amit a megajándékozott fél később továbbértékesített; milyen adókötelezettsége keletkezik? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.

Egygyermekes családban 2003-ban meghalt a férj-édesapa. A feleség és a gyermek 50-50 százalékban örökölt egy családi házat, amelynek összértéke 12 millió forint, valamint egy 36 ezer, egy 250 ezer, illetve egy 1 milió 100 ezer forint értékű szántót. 2017-ben eladták a családi házat 12 millió forintért, valamint a másodiként említett szántót, 600 ezerért. Mivel eltelt öt év az öröklés és az értékesítés között, adót nem kellene fizetni, de. A gyermek eladás előtt az anyának ajándékozta a fenti ingatlanok 50 százalékát, úgy, hogy a családi ház ajándékozási értéke 6 millió 450 ezer forint, a második szántóé pedig 4 millió forint volt. Mi után kell az anyának 2017-ben személyi jövedelemadót fizetni? – kérdezte olvasónk.

A személyi jövedelemadóról szóló törvény (szja-törvény) 62. § (4) bekezdése (időmúlás szabálya) szerint az ingatlan, ingatlanra vonatkozó vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, ha az átruházás a megszerzés évében vagy az azt követő öt évben történik, az (1)-(3) bekezdés szerint kiszámított összeg (e § alkalmazásában számított összeg)

1. 100 százaléka a megszerzés évében és az azt követő évben,
2. 90 százaléka a megszerzés évét követő második évben,
3. 60 százaléka a megszerzés évét követő harmadik évben,
4. 30 százaléka a megszerzés évét követő negyedik évben,
5. 0 százaléka a megszerzés évét követő ötödik és további évben.

Továbbá a szja-törvény 62. paragrafus (2) bekezdésének gb) pontja értelmében ajándékozással szerzett ingatlan esetében, ha az illetékügyi hatóság nem szab ki illetéket, a kapott ellenérték 75 százaléka minősül szerzési értéknek, azzal, hogy más kiadás költségként nem vonható le a bevételből.

Az illetékekről szóló törvény 17. paragrafus (1) bekezdésének p) pontja szerint mentes az ajándékozási illeték alól az ajándékozó egyenes ági rokona (ideértve az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolatot is), illetve a házastársa által megszerzett ajándék.

Vagyis az anya 50 százalékos ingatlanrészeinek ajándékozással történt szerzésekor az illetékügyi hatóság nem szabott ki illetéket, ami azt jelenti, hogy a szerzési érték – az ajándékozási szerződés szerinti értéktől függetlenül – az adóköteles bevételrész 75 százaléka, vagyis a jövedelmet (adóalapot) az adóköteles bevételrész 25 százalékából kiindulva kell megállapítani.

Mindezeket figyelembe véve, jelen esetben (az ajándékozás évében és az azt követő évben történt eladás esetén) az anya adókötelezettsége a következők szerint alakul:

A családi ház eladása tekintetében:

– eladási ár (bevétel): 12 000 000 Ft

– időmúlás (több mint 5 év) következtében adóköteles: 6 000 000 Ft (az ajándékozással szerzett 50%)

– szerzési érték: 6 000 000x0,75=4 500 000 Ft

– jövedelem (adóalap): 6 000 000-4 500 000=1 500 000 Ft

– fizetendő szja: 1 500 000x0,15=225 000 Ft

A második szántóföld eladása tekintetében:

– eladási ár (bevétel): 600 000 Ft

– időmúlás (több mint 5 év) következtében adóköteles: 300 000 Ft (az ajándékozással szerzett 50%)

– szerzési érték: 300 000x0,75=225 000 Ft

–  jövedelem (adóalap): 300 000-225 000=75 000 Ft

– fizetendő szja: 75 000x0,15=11 250 Ft

Fizetendő szja összesen: 225 000+11 250=236 250 Ft

A jövedelmet és az adót a 17SZJA-04 bevallási lap 161. sorában kell bevallani 2018. május 22-éig. Az adó megfizetésének határideje szintén 2018. május 22.

Tanulságként érdemes megjegyezni, hogy ha az ingatlanok 50 százalékát a gyermek az eladás előtt nem ajándékozta volna el az anyának, hanem azokat közös tulajdonként adták volna el, – az örökléstől eltelt több mint öt évet figyelembe véve – nem keletkezett volna sem a gyermeknek, sem az anyának adókötelezettsége.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Ázsiós tőkeemelés

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink