hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adómentes borravaló: vajon mire gondolhat Orbán Viktor?

  • Surányi Imréné okleveles közgazda
1

Várhatóan az őszi adócsomagból derülhet majd ki a borravaló beígért adómentességére vonatkozó konkrét javaslat. Nézzük, miről lehet szó, hiszen bizonyos körben jelenleg is adómentes a borravaló! Cikkünkben összefoglaltuk a hatályos tudnivalókat.

A „borravaló” az értelmező szótárak szerint azt a pénzösszeget jelenti, amelyet az ügyfél önként, utólag ad a szolgáltatónak a szolgáltatás árán felül, elméletben a hálájának, elégedettségének kifejezéseként. A gyakorlatban csaknem mindenütt előfordul, ahol a fogyasztó és az őt kiszolgáló személy közvetlenül kapcsolatba kerül egymással. Nem tévesztendő össze a szűkösen rendelkezésre álló javakhoz, szolgáltatásokhoz kapcsolt „hálapénzzel”, amelynek adása és elfogadása inkább a vesztegetés kategóriájába tartozik, és az egészségügy területén a hatályos szabályok szerint bűncselekménynek számít.

Adómentes borravalót ígért Orbán – Nagy Márton minisztériuma szerint két okból kell adózni a borravaló után

Borravalót nem kötelező, de a közfelfogás szerint illik adni, különösen az éttermi, szállodai szolgáltatások területén, de például a pénzt kézbesítő postások, a tankolásban segédkező alkalmazottak, a fürdőkabinosok is kapnak ilyen formában köszönetet. A munka törvénykönyve (Mtv.) kimondja ugyan, hogy a munkavállaló harmadik személytől díjazást a munkaviszonyban végzett tevékenységére tekintettel nem fogadhat el, vagy nem köthet ki, azonban e tilalom alól a munkáltató felmentést adhat [Mtv. 52. § (2)–(4) bekezdés. A legtöbb helyen ezt a hozzájárulást megadják, sőt, sok esetben bérkiegészítésként számolnak vele.

Sokan úgy vélik, hogy a borravaló egyfajta ajándék, amely után nem kell adózni, azonban ez fő szabály szerint nem minden esetben igaz.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletesen ismertetjük a vonatkozó törvényi rendelkezéseket!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
Ruszin Zsolt

A cikk hamis, ahogy Nagy Márton minisztériuma se is összekeveri a nyugdíjjárulékot az adómentességgel és a "közvetlenül" szón lovagolnak, jogalap nélkül.

A pontatlanul idézett adómentességről szóló SZJA szakasz valójában így szól:
4.21. a magánszemély által külön jogszabály szerint felszolgálási díj címen megszerzett bevétel, valamint a vendéglátó üzlet felszolgálójaként a fogyasztótól közvetlenül kapott borravaló

Nos, a 2010 évi CXXIII. törvény indoklása szerint a borravaló korábban se viselt adóterhet, csupán az egykulcsos SZJA miatt lett adómentes. Tehát az adóalapnövelés az egy kulcs miatt értelmét vesztette, így adómentessé sorolták a borravalót. Ezt még a Medgyessy Péter kormánya javasolta, rögtön 2005-ben, az EU csatlakozás után, mivel az addig érvényes szabályok adóztatták a borravalót. A 2005-ös adómentessé tételt azonban nem indokolták, így fogalmunk sincs, hogy a jogalkotó mire gondolt a "fogyasztótól közvetlenül kapott borravaló" fordulat mibenlétéről. Ez a közel 20 éves indoklás csupán ennyit írt: "Az európai gyakorlatnak megfelelően a vendéglátó üzleteknek lehetőségük lesz arra, hogy a „borravalót” legálisan feltüntessék árlapjaikon ..." - ezt követően azonban az indoklás már a felszolgálási díjról értekezett. Az ékezetek nélküli borravaló adómentességének, pláne a "közvetlen" kifejezés megindoklása tehát azóta is hiányzik. Nesze neked jogalkotás.

Az adómentesség kimondása mellett 2005-től azonban rákapcsolták a borravalóra az akkor még 15%-os nyugdíjjárulékot, ami elég vicces volt, mert azt néhány nyugdíjban utazó ügyeskedő kivételével senki se vallotta be.

A "felszolgálójaként a fogyasztótól közvetlenül kapott borravaló" fordulatra tehát nincs semmilyen hatályos jogértelmezés, vagy bírósági gyakorlat.

A "közvetlenül" kifejezés éppen a gazdasági minisztériumok értelmezése nyomán lett probléma, ők akarják adóztatni azt, ami átfolyik valamilyen modern pénzügyi közvetítő rendszeren, vagy a munkáltatón. Így a bürokraták saját maguk gerjesztik a problémát, mert rejtélyes, hogy a közvetlenség mit jelentene, vagy az hogyan sérülne. A magyar forint is a Magyar Nemzeti Bank léte okán elismert valuta, nosza, nevezzük a bankjegyeket és az érméket is közvetett juttatásnak. Ehh.

Mindazonáltal a 2020 nyarától a járulékalapot képező jövedelem fogalmából kivették a borravalót az új Tbj.-ben (2019. évi CXXII. törvény). Az NGM-nek tehát tudnia kell, hogy így se adó, se nyugdíjjárulék nem merülhetne fel.

A kormányfő fatálisan elnagyolt "adómentessé teszzük a borravalót" című nyilatkozatát követően most már csak azt kell megtudnunk, hogy a "közvetlenül" szót akarják-e (végre) megmagyarázni, vagy kiterjesztik a borravaló forgalmát az állami korrupcióra is? Ott ugyanis jó sok "borravaló" folyik át a politikusokhoz, vagy a környezetükhöz.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink