hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

IFRS: sokan szeretnék, de vannak hátráltató tényezők

  • adozona.hu

Miképpen gondolkoznak a társaságok az IFRS-re (Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standard) való áttérésről, és annak időzítéséről? Mely tényezőket tartják a legnagyobb kihívásoknak? Friss felmérésében a Deloitte ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat.

A Deloitte 2017 első negyedévében, közel 70 társaság bevonásával készítette legfrissebb IFRS-felmérését, amelyből kiderül, hogy a megkérdezett társaságok közel 60 százaléka 5 éven belül átállna az IFRS alapú beszámolásra és adózásra, miközben 9 százalék már áttért. Ezen belül is a megkérdezettek 41 százaléka következő 3 éven belül tervezi az áttérést.

Azon megkérdezett társaságok, amelyek jelenleg még nem terveznek átállni IFRS alapú beszámolásra, a legkomolyabb hátráltató tényezőként azt jelölték meg, hogy a meglévő beszámolási rendszerük jól működik, azon nem kívánnak változtatni. A második leggyakoribb indok az, hogy a vállalkozások inkább megvárják, amíg a cégek nagyobb tömegben áttérnek, hogy a rendelkezésre álló tapasztalat alapján mérlegelhessék az áttérést. Ugyanakkor a szabályozó folyamatosan egyeztet a piaci szereplőkkel és a tanácsadókkal az áttért társaságok tapasztalatainak felméréséről és a szabályrendszer esetleges további javításairól. Ennek köszönhetően a tapasztalatok gyorsan terjednek, így nem feltétlenül indokolt azok hiányára alapozni az IFRS áttérés elhalasztását.

Az áttérést tervező társaságoknál a fő mozgatórugót jelenleg az anyavállalati elvárás és a törvényi kötelezettség jelenti. És ugyan az áttérés az azt megelőző időszakban és az áttérés évében komolyabb erőforrásokat igényelhet, semmiképpen sem szabad megfeledkezni arról, hogy az áttérést követően, miután kialakultak az új könyvviteli és beszámolási folyamatok, jelentősen egyszerűsödhet és gyorsulhat a zárás folyamata és megszűnik a párhuzamos, a számviteli törvénynek és az IFRS-nek megfelelő könyvvezetés szükségessége is” – hangsúlyozta Veszprémi István, a Deloitte Adó- és jogi osztályának partnere.

Az áttérés legjelentősebb hátráltató tényezői között a válaszadók továbbá a megfelelő számú, képzett IFRS szakember hiányát jelölték meg. Ez természetesen abból adódik, hogy Magyarországon csupán néhány éve került előtérbe az IFRS áttérés kérdése, így tömegesen csak 2016 során kezdődött meg a pénzügyekben jártas szakemberek IFRS ismeretének elmélyítése. Fontos ugyanakkor látni, hogy a könyvvizsgálói, tanácsadói oldalról érintett nagyobb piaci szereplők – így természetesen a Deloitte is – az elmúlt két évben rendkívül célzottan és tudatosan mélyítette a szakemberei IFRS-ekben való jártasságát: a szakemberek végigkísérték a jogszabályalkotás és -pontosítás folyamatát, és részt vettek az áttérő cégek felkészítésében számviteli és adózási oldalon egyaránt. Így már kialakult az a tanácsadói kör, ami mély gyakorlati ismeretekkel rendelkezik a témában és mozgósítható az áttérési projektek, kérdések kapcsán.

A felmérésből továbbá kiderült az is, hogy a megkérdezett vállalatok mit tartanak a legfontosabb szakmai kihívásnak az áttéréssel kapcsolatban. A lista élén, nem meglepő módon, az IFRS beszámolóhoz kapcsolódó adózási kérdéseket találjuk.

Tapasztalataink alapján a kapcsolódó adószabályok újszerűsége és bonyolultsága, valamint az IFRS jelentette sokszínűség miatt e terület a következő évek egyik olyan kérdésköre lesz, amelynél az esetleges adókockázatok elkerülése érdekében fokozottabb figyelem szükséges az adózási-számviteli szakemberek részéről. Fontos ugyanakkor azt is látni, hogy a tavaly őszi jogszabály-módosítások révén kialakult adózási környezet már egy stabilabb és kiforrottabb szabályozási hátteret képvisel, így az adózási kérdéskör többé nem lehet akadálya az IFRS-re történő áttérésnek” – tette hozzá Veszprémi István.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

hirdetés
NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Napelemrendszer-aktiválás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Értékcsökkenési leírás helyesbítése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Alapítványi számlázás – gazdasági tevékenység?

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close