hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Különadót vetnek ki Ukrajnában az importautókra

  • MTI

Különadót vetnek ki Ukrajnában a külföldről behozott autókra, a motor teljesítményétől függően 6,46, illetve 12,95 százalékot.

Az új adóról szóló jogszabályt csütörtökön tették közzé az Urjadovij Kurjer című kormánylapban, ami azt jelenti, hogy a döntést hivatalosan kihirdették. A szabályozás április 13-tól lép életbe.

A jogszabály szerint az 1000-1500 köbcentiméteres motorral rendelkező, Ukrajnába behozott külföldi, új autókra 6,46 százalékos, az 1500-2200 köbméteresekre pedig 12,95 százalék különadót vetnek ki.
   
Az ukrajnai autóimportőrök és kereskedők szövetségének számítása szerint az áfatartalommal együtt a külföldön gyártott, kisebb teljesítményű autók árát ez csaknem 7,8 százalékkal, a nagyobb teljesítményűekét pedig 15,6 százalékkal növeli meg.
   
Oleh Narazenko, a szövetség vezetője szerint ez jelentősen visszaveti majd az Ukrajnába irányuló autóexportot, mert más országokban jobb áron, könnyebben értékesíthetik majd a gépjárműveket. Véleménye szerint a különadó bevezetése nemcsak az importőröknek és a külföldi autók viszonteladóinak, de a hazai autógyártásnak sem fog kedvezni, az állampolgároknak pedig a legkevésbé, de még Ukrajna külföldi megítélését is jelenősen ronthatja.
   
Előrejelzése szerint az ukrán állami költségvetés mintegy 1,23 milliárd hrivnyát, azaz csaknem 37 milliárd forintot veszít.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Trump vagdalkozik, az EU meg akar állapodni az USA-val
Trump vagdalkozik, az EU meg akar állapodni az USA-val

Az Európai Bizottság továbbra is "teljes mértékben elkötelezett" az Egyesült Államokkal való kereskedelmi megállapodás elérése mellett, a vámváltozások ellenére – közölte az...

Változtak a gyógyszerfelírásra, receptkiváltásra, egészségügyi adatok megismerésére vonatkozó szabályok
Változtak a gyógyszerfelírásra, receptkiváltásra, egészségügyi adatok megismerésére vonatkozó szabályok

Több egészségügyi tárgyú jogszabályt is módosított a Magyar Közlöny június 23-ai számában kihirdetett, Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények, kormá...

Árubeszerzés harmadik országból DDP paritással
Árubeszerzés harmadik országból DDP paritással

Árubeszerzés harmadik országból DDP paritással

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Több munkaviszony párhuzamosan

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Efo turisztikai idénymunkában

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább