9 találat a(z) bankok cimkére

Cikk

A következő időszak pénzügyi és gazdasági kihívásaival szembeni helytállás érdekében lehetséges lépések sikeres megvalósításához a készpénzmentesítés és a digitális átállás felgyorsítása is szükséges – reagált a szövetség Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ultimátumára, mely szerint növeljék a bankok a hitelkihelyezéseket, ha nem akarnak bankadót fizetni.

Cikk

A banki elszámolások óta csökkent a pénzügyi intézmények megegyezési hajlandósága, 2017. januártól azonban egymillió forint összegig kötelesek lesznek alávetni magukat a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) döntésének. A PBT ötéves működése alatt bő húszezer fogyasztói kérelem érkezett, amelyek 62 százalékát tudták érdemben elbírálni, és ezek 40 százalékát zárták le a felek megállapodásával – olvasható a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján.

Cikk

Eddig mintegy 1100 igényelést nyújtottak be az új családi otthonteremtési kedvezményre (csok) a bankokhoz, elsősorban használt lakáshoz igényelték a támogatást – tudta meg a hitelintézetektől az MTI. A bankok arra számítanak, hogy az igénylések száma az év második felében, az új lakások építésének felfutása után ugrik meg.

Cikk

A bizalom visszaállítása, a bankok adóterheinek csökkentése, kiszámítható gazdasági és jogi környezet - többek között ezekre lehet szüksége Magyarországnak, ha stabilizálni szeretné gazdaságát.

Cikk

Mérsékelt az érdeklődés a devizahitelek törlesztőrészleteinek fix árfolyamon történő átváltása iránt; a húsz hétig nyitva álló lehetőség első felében az érintettek alig több mint 3 ezreléke kérelmezte ezt a lehetőséget - írta a Világgazdaság hétfőn a nagyobb bankok adatai alapján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kulturális szolgáltatás adómentes juttatás

Lucz Zoltánné

adószakértő

3 gyermekes anya – ekhós jövedelem

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan-bérbeadás adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink