hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A külföldi munkaerő mellett erősebben kell támaszkodni a hazai munkaerőpiaci tartalékokra is

  • adozona.hu

A következő években jelentkező több százezres munkaerőigény kielégítéséhez elkerülhetetlen a külföldi munkaerő alkalmazása – hangzott el a Trenkwalder által szervezett második Munkaerőpiaci Kerekasztal rendezvényen csütörtökön. Hatékonyabban kell ugyanakkor kihasználni a hazai munkaerő-tartalékot is, ennek érdekében pedig szükség van többek között a munkaerő mobilitási lehetőségeinek javítására, a munkaerőpiac szakképzési igényeinek pontosabb előrejelzésére, valamint a jelenleginél tervezhetőbb szabályozási környezetre is – derül ki a Trenkwalder sajtóközleményéből.

A rendezvényen részt vevő dr. Zöld-Nagy Viktória, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: a jelenlegi helyzetben kiemelt cél a munkahelyek megőrzése. A bejelentett, illetve a jövőben várható új magyarországi fejlesztések ugyanakkor további munkahelyek létrehozását eredményezik. Ehhez a hazai munkaerő-tartalék aktivizálásánál figyelembe kell venni a fő demográfiai folyamatokat.

A rendezvényen a kormányzaton kívül ezúttal is elsősorban széles vállalati kört érdekképviseleti szervezetek (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége, Magyar Műanyagipari Szövetség, Magyar Vegyipari Szövetség, Magyar Logisztikai Egyesület) képviseltették magukat.

A munkaügyi iratmintatár az Mt. 2023-as változásaival kedvezményesen itt rendelhető meg!

Nagy Zoltán, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnökhelyettese azt emelte ki, hogy a szakképzési rendszer 3–5 éves átfutással képes reagálni az aktuális piaci igényekre az iskolarendszerű képzésben. A felnőttek szakmai oktatása a szakképzési centrumokban vagy általában a felnőttképzési rendszer ennél gyorsabban képes a megfelelően képzett munkaerőt biztosítani, akár az átmeneti munkaerőhiányt kezelni. A munkaerőpiaci igények figyelembe vétele a szakképzés átalakításának egyik legfontosabb célja volt. Hozzátette, a hátrányos helyzetű térségekben nem csupán a foglalkoztatottság lenne javítható a közlekedési lehetőségek további fejlesztésével, hanem csökkenthető lenne a szakképzetlenek száma is.

A hazai munkaerőpiac legnagyobb aktuális kihívásai között a résztvevők elsősorban a felnőttképzés fejlesztését, a szakképzett fiatalok elvándorlásának megállítását, a kutatás-fejlesztési tevékenységek bevonzását említették. G.Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a kedvező bérköltség mellett az országnak további versenyképességi ajánlatokkal kell a Magyarországra bevonzani kívánt cégek felé megjelennie. Dr Nyírő József, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége elnöke méltatta azt a kivételes tényt, hogy a német prémium autómárkák képviselői ekkora mértékben vannak jelen az országban. Ezek a beruházások ugyanakkor kevés K+F tevékenységet hoztak az országba, pedig mind a versenyképes gazdaságnak, mind a képzett fiatal munkaerő itthon tartásának ez fontos feltétele lenne.

Tóth Csaba, a Magyar Műanyagipari Szövetség képviseletében a jobb tervezhetőség jelentőségét hangsúlyozta, példaként felhozva, hogy miközben számos uniós országban több évre előre megkötött bérmegállapodások biztosítják a munkabér-költségek tervezhetőségét, addig Magyarországon a következő évre vonatkozó minimálbér értéke immár évről évre csak december végén válik ismertté.

A Munkaerőpiaci Kerekasztal célja, hogy a különböző szektorok képviselői rendszeresen meg tudják osztani egymással ismereteiket a hazai munkaerőpiacot érintő aktuális fejleményekről, a közösen kijelölt témakörökben pedig feltárja a legjobb hazai gyakorlatokat, illetve elemzéseket, megoldási javaslatokat dolgozzon ki azok elterjesztése érdekében. Résztvevői között a magyar munkaerőpiac befolyásos érdekképviseleti és szakmai szervezetei, valamint a területért felelős kormányzati döntéshozók találhatók.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink