hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sztrájkok Franciaországban

  • MTI

Sztrájkba léptek és utcára vonultak csütörtökön Franciaországban a közszféra dolgozói, hogy figyelmeztessenek munkakörülményeik és béreik értékének romlására – derül ki a szervezők nyilatkozataiból, akik szerint 200 ezren, a rendőrség szerint 130 ezren tüntettek országszerte.

A politikai bizonytalanság ellenére – miután a jobbközép kormányt szerda este a nemzetgyűlés megbuktatta – „ennek a napnak arra kell szolgálnia, hogy megkongassuk a vészharangot a munkakörülmények és a fizetések romlása miatt a leendő kormány és a parlamenti képviselők felé” – mondta Mylene Jacquot, a CFDT közszolgálati szakszervezet főtitkára az AFP hírügynökségnek.

A vasutasok is munkabeszüntetést tartanak, ők az állami tulajdonú SNCF vasúttársaság leépítési tervének felfüggesztését követelik. A vasúti szakszervezetek december 11-én estétől határozatlan idejű sztrájkot hirdettek a társaságnál. Emellett az adminisztratív terhek miatt már november 18. óta tüntető mezőgazdasági termelők is újabb megmozdulásokat szerveztek, ők most elsősorban az Európai Unió és a Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás ellen tiltakoznak.

A szakszervezetek közös felhívására 130 tüntetést hirdettek meg Franciaország-szerte, köztük Párizsban, a gazdasági minisztérium közelében, ahol a szervezők szerint 30 ezren, a rendőrség szerint tizedannyi tüntető gyűlt össze, de megmozdulások vannak az ország második legnagyobb városában, a délkeleti Marseille-ben, és a harmadikban, a középkeleti Lyonban is. „Azért vagyunk itt, mert az egymást követő kormányok szétzúzzák a közszolgáltatásokat azokkal a reformokkal, amelyek célja tönkretenni a munkánkat, a közszolgálati státuszunkat és magukat a közszolgáltatásokat” – mondta Fabien Rengade, a marseille-i megmozdulás felelőse.

A mozgósításban az oktatásban dolgozók részvétele a legjelentősebb. Az oktatási minisztérium szerint majdnem minden harmadik tanár sztrájkol, az általános iskolákban 40 százalékos a részvétel a munkabeszüntetésben, a középiskolákban a tanárok negyede nem tartotta meg az óráit. A Snes-FSU, a legnagyobb középiskolai szakszervezet ugyanakkor azt közölte, hogy a tanárok 54 százaléka tart munkabeszüntetést a középiskolákban, míg az FSU-Snuipp, a legnagyobb általános iskolai szakszervezet szerint „a tanárok 65 százaléka sztrájkol”. Párizsban legalább öt középiskolát részlegesen vagy teljesen elfoglaltak a diákok. „Szolidaritást akarunk vállalni a sztrájkoló tanárokkal, egy kis támogatást nyújtani nekik” – mondta Léa, a Lycée Buffon egyik tüntető diákja az AFP-nek. Az ország középkeleti részén található Dijonban egy fiatalembert letartóztattak, miután egy tüntetésen lángoló tárgyat hajított el, amellyel könnyebben megsebesítette gimnáziumának igazgatóját.

A polgári légi közlekedési hatóság arra kérte a légitársaságokat, hogy csökkentsék járataik számát. Délelőtt nem voltak jelentős fennakadások a párizsi repülőtereken. Az Eurocontrol repülésirányító hatóság azonban „jelentős késésekről” számolt be a Párizs régió egy része és a Marseille körüli légtérben. Az északi Lille repülőtere csütörtök este és péntek reggel zárva tart. A leköszönő francia kormány jelezte, hogy megtakarításokra van szükség az államháztartás javítása érdekében, amelynek hiánya idén meghaladhatja a GDP 6 százalékát. A szakszervezetek három tervezett intézkedés visszavonását követelik a köztisztviselők betegszabadságával kapcsolatban is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaidőkeret 5+2

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Előző évről áthozott szabadság

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Netatörvény

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink