További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Munkajogi változások: itt az utolsó pillanat a felkészülésre

  • Adózóna

Már csak két hete maradt a vállalkozásoknak arra, hogy felkészüljenek a Munka Törvénykönyvének július elsejétől életbe lépő új szabályaira. A Deloitte-tal együttműködő ügyvédi iroda tapasztalatai szerint sok vállalatvezető egyelőre mégsem szembesült azzal, hogy az új szabályozás elemei jelentősen megváltoztatják a munkaviszonyok kezelését.

 Általánosságban elmondható, hogy az új munkajogi előírások a polgári jogi szabályozás logikájához közelítve a korábbinál nagyobb teret adnak a felek által folytatott tárgyalásoknak, illetve a munkavállaló kártérítési felelősségének meghatározása is több szempontból a polgári jogi kárfelelősségi szabályokhoz közelít - hangsúlyozta Dr. Szarvas Júlia, a Deloitte-tal együttműködő ügyvédi iroda ügyvédje. Számos, a jelenlegi törvény alkalmazása során felmerülő hiányosság rendezésével egyidejűleg az új Munka Törvénykönyve a munkaviszony megszüntetésére vonatkozóan is új szabályokat vezet be.

Fontos a cégvezetőknek szembesülni azzal, hogy az új törvény előírásai nem csak a jövőbeli, hanem a jelenleg meglévő munkaszerződéseikre is kötelezőek, így ha nem módosítják a munkaszerződéseket 2012. július 1-jéig, akkor ezt követően számos vita merülhet fel azok értelmezése, jogszabállyal való összevetése során. Idén félévtől gyakorlatilag minden szabály életbe lép, pár kivételt említ csak a törvény, amit jövő év január 1-jétől kell csak alkalmazni - így a szabadság és távollét számítására és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra vonatkozó új rendelkezéseket egyelőre nem kell követniük a vállalatoknak.

Az új jogszabálycsomag legfontosabb elemei:

•  Változtak a vasárnapra történő beosztás szabályai. Az új előírás szerint már nem elég, ha a munkáltató munkaidő-keretet alkalmaz, szükséges a törvényben felsorolt valamely további feltétel teljesítése is, ha munkavállalóját vasárnapi munkavégzésre akarja beosztani. Eszerint általában nyitva tarthat vasárnap a Kereskedelmi Törvény hatálya alá tartozó vállalkozó és a külföldre szolgáltatást nyújtó társaság is.

• A munkavállaló hatékonyabb és következetesebb számonkérhetőségét két új jogintézmény hivatott garantálni. A fegyelmi intézkedésekben történő megállapodás esetén a munkáltató előre meghatározott feltételek szerint jogosult a munkavállalóját „fegyelmezni”, ha vétséget követ el. Így például ha egy munkavállaló egy hónap során legalább háromszor elkésik a munkahelyről, elveszítheti az éves bónuszra való jogosultságát. A biztosíték kikötésével pedig a pénzt, értéket kezelő munkavállalót lehet jobban motiválni, hogy munkáját megfelelően és felelősségteljesen végezze, hiszen a munkavállaló egyhavi alapbérével felel munkaköri kötelezettségei teljesítéséért.

• Az új kódex számos atipikus munkaviszonyt vezet be a magyar jogrendszerbe. Ilyen például a behívás alapján történő munkavégzés, amely a több országban elterjedt „on-call work” megfelelője, a munkakör-megosztás, továbbá a több munkáltató által létesített munkaviszony fogalma.

• A munkabér esetében az új törvény lehetővé teszi, hogy külföldön történő munkavégzés esetén a felek forinttól eltérő devizában határozhassák meg az alapbért. Továbbá meghatározza, hogy a munkavállaló munkaviszonya teljesítése kapcsán csak akkor fogadhat el díjazást a munkáltatón kívüli, harmadik féltől, így például borravalót vagy a társaság anyavállalata által biztosított juttatást, ha ehhez a munkáltató hozzájárul.

• Fontos változás, hogy bizonyos esetekben a munkáltató a jövőben átengedheti a napi munkaidő legalább felének beosztására vonatkozó jogát a munkavállaló számára. A kötetlen munkarend megfelelő alkalmazásával a munkavállaló szabadabban oszthatja be napi munkaidejét, a munkáltató pedig mentesül a munkaidő- és pihenőidő-nyilvántartási, adott esetben pedig a túlóradíj fizetési kötelezettsége alól is.

• Fontos új rendelkezése a júliustól élő törvénynek, hogy a munka egyenlő értékének meghatározásához a munkaerő-piaci szempontokat is figyelembe kell majd venni. Így lehetőség nyílik arra, hogy a munkáltató eltérő régiókban található telephelyein az adott terület sajátosságaira (például munkaerő-szükséglet, alkalmazott munkabér-szint) tekintettel eltérő javadalmazást állapítson meg ugyanazon munkakört betöltő munkavállalói számára.

• Szigorítás a jelenlegi szabályokhoz képest, hogy a szabadságért járó túlórapótlékot csak akkor válthatja ki a munkáltató szabadidő biztosításával, ha ehhez a munkavállaló is hozzájárul.

• A felmondással kapcsolatos legfontosabb változás, hogy megszűnik az előírás, miszerint a munkavállalónak lehetőséget kell adnia a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre. Racionális új rendelkezés továbbá, hogy ha a munkáltató a munkavállaló magatartására, vagy nem egészségi okkal összefüggő képességére alapozza a felmondását, mentesül a végkielégítés-fizetési kötelezettség alól.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő a szolgáltatásra, akkor az Adózóna előfizetési csomag részeként garantáltan megkap 5 iratmintát, amelyet az Adózóna legfrissebb kiadványából, a GDPR – Munkaügyi iratminta csomagból szakértőink választottak ki önnek. Az akció feltételei a 2018. augusztus 23-tól 2018. szeptember 30-ig megrendelt, és 2018. október 10-ig befizetett előfizetésekre vonatkoznak.
Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek nevét és regisztrációs számát a rendeléskor megadott adatokkal a befizetés után kiküldött számlán tüntetjük fel.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Egyesület által magánszemélynek átadott eszköz

Pölöskei Pálné

adószakértő

Innovációs járulék

Pölöskei Pálné

adószakértő

Eredménytartalék után fizetett kamat

Pölöskei Pálné

adószakértő

2018 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X