hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Minőségi bérrendszert kívánnak bevezetni a szakképzésben

  • MTI

Minőségi bérrendszert, feladatfinanszírozást kívánnak bevezetni a szakképzésben, a béremelésre 35 milliárd forintot fordítanak – mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 péntek reggeli műsorában.

Pölöskei Gáborné közölte: átlagosan 30 százalékkal nő a szakképzésben oktatók bére, de nem az a cél, hogy mindenki bére ennyivel nőjön. Az iskolaigazgatók, illetve fenntartók, a munkáltatók tudják jól eldönteni, hogy ki hogyan végzi a feladatát – tette hozzá.
    
Nyilvánvalónak nevezte, hogy azoknak a bérét, akiket a tudásuk miatt a gazdaság el tudna szívni, rendezni kell. Cél a jó oktatók megtartása, illetve a vállalati szakemberek becsábítása az oktatásba. Ehhez pedig közelíteni kell a piaci és az oktatási béreket.
    
Közölte azt is: egy minősítési rendszert is kialakítanak a szakképzésben, és az óraadói díjak is nőnek, első ütemben átlagosan 50 százalékkal.
    
Pölöskei Gáborné kitért arra is, hogy általános szakképzési ösztöndíjat adnak, ez az első két évben 7 ezer, a szakképzőben már 14 ezer forintot jelent a tanulóknak.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Önkéntes pénztárakra rendkívüli kedvezmények

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Civil szervezet megszüntetése

Dr. Szeiler Nikolett

ügyvéd, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close