hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új szakképzési törvény: béremelés, igazgatói értékelés, négyévente kötelező továbbképzés

  • MTI/Magyar Nemzet/Adózóna

Akár a százezer forintot is meghaladhatja a szakmai tárgyakat tanító pedagógusok keresetnövekedése a következő tanévtől – mondta a Magyar Nemzetnek Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár az új szakképzési törvény kedden benyújtott tervezete kapcsán.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára szerint a 2020. július elsején életbe lépő béremelés lehetővé teszi új szakemberek bevonását a szakképzésbe óraadóként a piaci szférából.

A jövőben az oktatók egyéni béralkut köthetnek a munkáltatóval a számukra legkedvezőbb feltételekkel. A túlságosan merev bértáblával járó közalkalmazotti törvény hatálya alól való kikerülés így teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer megteremtését eredményezheti.
    
Mint mondta, a több mint 32 ezer pedagógust érintő fizetésemelés mértéke országos átlagban harminc százalékos lehet. A béremeléshez a költségvetés évi 35 milliárd forint többletforrást biztosít.
    
A törvénytervezet szerint megújuló továbbképzési rendszer szerint a szakképzésben oktatóknak négyévente kell továbbképzéseken részt venniük. Az igazgatók háromévente értékelik is a tanárokat a szakképző intézményre szabott módszertan szerint.
    
Míg ma csak a hiányszakmákban tanuló diákok kapnak ösztöndíjat, a jövőben mindenki fog, amelynek mértéke a tanulmányi eredményektől függ. Új elem a törvényben az akár több százezer forintos egyszeri pályakezdési juttatás, melyre akkor jogosult a tanuló, ha sikeresen befejezi a képzést és szakmát szerez. Évente kétezer diák – hátrányos helyzetére és jó tanulmányi eredményére tekintettel – Apáczai-ösztöndíjra is pályázhat – írja szombati számában a Magyar Nemzet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Határon átnyúló pályázati támogatás társaságiadó-fizetési kötelezettsége

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink