hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kúria: így kell értelmezni a foglalkoztatási feltételeket jogutódlás esetén

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő

Friss döntésében a Kúria azt vizsgálta, miképpen kell értelmezni munkajogi jogutódlás esetén azt a kikötést, hogy a kollektív szerződésben rögzített munkafeltételeket egy évig a jogutód munkáltatónak fenn kell tartani. Cikkünkben az ügy (BH2025.172.) tanulságait mutatjuk be.

A jogutódnál eltért a cafeteriajuttatás

Az alperesi vállalkozás és egy kft. között megállapodás jött létre, amely szerint az alperes a munkáltató személyében bekövetkező változás miatt átveszi a vidéki telephelyét és az ott foglalkoztatott munkavállalókat. Az alperes a munkáltató személyében bekövetkező változásról tájékoztatást adott az átvétellel érintett munkavállalóknak, amelyben az alperesnél a bérfizetés időpontját a tárgyhónapot követő hónap 4. napjában határozta meg.

A jogelőd kft. és a szakszervezet határozatlan időre kollektív szerződést kötöttek, amelynek 6.4. pontja szerint a munkáltató cafeteriarendszert működtet. Az ebben való részvétel feltételeit és szabályait a munkáltató határozza meg, annak személyében bekövetkező változás napján az átadó munkáltatónál a kollektív szerződés hatályban volt.

Az Adózóna írásait munkajog témakörben itt, béren kívüli juttatások témakörben itt olvashatja el.

A cafeteriaszabályzat I. pontja szerint a cafeteria béren kívüli juttatás éves felhasználható keretösszege 2020-ban 339 000 forint volt. A cafeteriaszabályzat II. pontja értelmében a választható juttatási elemek a Széchenyi Pihenőkártya szálláshely alszámlára – amelyet szállásszolgáltatásra és belföldi utazásszervezési szolgáltatásra lehet felhasználni – maximum bruttó 24 844 forint/hó, a vendéglátás alszámlára – amelyet éttermi- és mozgó vendéglátás keretein belül melegétkezésre lehet felhasználni – maximum bruttó 16 562 forint/hó, a szabadidő-alszámlára – amelyet kulturális programokra, sport- és wellness tevékenységre lehet felhasználni – maximum bruttó 8281 forint összegű volt.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből részletesen megismerheti az ügy munkajogi tanulságait.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számla befogadása

Nagy Norbert

adószakértő

Tagi kölcsönről lemondás, illeték

Nagy Norbert

adószakértő

Szociális étkeztetés, áfa visszaigénylése II.

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 október
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink