Klinikai főorvosok pótszabadságáról döntött a Kúria

Megosztás Tetszik

A klinikai főorvos felperesek a munkakörüket érintő egészségkárosító kockázat miatt 50 munkanap pótszabadság kiadására kérték kötelezni az egészségügyi intézményt. Fennáll-e a jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázat, jár-e pótszabadság? A Kúria határozott.

A Kúria Sajtótitkársága által kiadott tájékoztató szerint az Mfv. II. 10.01762018. számú ügy felperesei közalkalmazotti jogviszonyban, klinikai főorvos munkakörben végeztek munkát az alperes intézetében. Keresetükben a 2009. január 1-jétől 2013. december 31-éig terjedő ötéves időszakra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 57. § (6) bekezdése alapján évenként 10 munkanap, egyenként mindösszesen 50 munkanap pótszabadság kiadására kérték kötelezni az alperest.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül adjon ki a felperesek részére pótszabadság címén 50-50 napot. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a közigazgatási és munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében kifejtett jogi álláspontja szerint az eljárt bíróságok jogellenesen állapították meg mind az ionizáló sugárzás, mind a kémiai kóroki tényező vonatkozásában az egészségkárosító kockázat fennállását a felperesek tekintetében.

A Kúria a felülvizsgálati érveléssel részben értett egyet.

A felperesek a keresetüket a Kjt. 57. § (6) bekezdésére alapították. E rendelkezés 2009. január 1-jétől hatályos szövege szerint a jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között munkahelyen eltöltött napi munkaidőtől függetlenül az (5) bekezdésben meghatározott pótszabadság (évenként 10 munkanap) megilleti azt a közalkalmazottat is, akit rendszeresen kettős egészségkárosító kockázatnak kitett munkakörben foglalkoztatnak, feltéve, hogy az egyik kockázat nem ionizáló sugárzással függ össze.

Az előbbiekből következően a perben a felperesek érdekében állt annak bizonyítása, hogy a jogszabályban meghatározott kettős egészségkárosító kockázat az esetükben fennállt [Pp. 164. § (1) bekezdés]. Az igény megalapozottságának nem feltétele az egészségkárosító kockázatok között munkahelyen eltöltött napi munkaidő mértéke, feltétel azonban, hogy a kettős egészségkárosító kockázat rendszeresen álljon fenn.

Az eljárt bíróságok a felperesek hivatkozásai közül elfogadták, hogy a klinikai főorvosi munkakörben a klinika műtőiben a napi munkaidő egy részében műtétet végző felperesek tekintetében az ionizáló sugárzás, valamint a kémiai egészségkárosító kockázat az, amely rendszeresen fennállt. Kémiai egészségkárosító kockázati tényezőként értékelték azt, hogy a munkahelyi légtérben lévő 3 altatógáz közül a szevoflurán koncentrációja a szakértői vélemény szerint meghaladta a Lengyelországban meghatározott határértéket.

A 16/2000. (VI. 8.)  EüM rendelet „egészségkárosodásként” nem magát a károsodást, hanem az ionizáló sugárzással történt besugárzás következtében előforduló élettartam- és életminőség-csökkenés becsült kockázatát jelöli meg.

Mindezekből következően az adott esetben lényegében azt kellett vizsgálni, hogy fennáll-e az „ionizáló sugárzással történt besugárzás következtében előforduló élettartam- és életminőség-csökkenés becsült kockázatának” „kockázata”. A jogszabály szerint a dóziskorlát ezért nem értékelhető másként, mint az eltűrhető legmagasabb kockázati szint.

Az egészségkárosodás csekély, csupán matematikai lehetősége nem azonosítható az egészségkárosodás kockázatának kizártságával. Az adott esetben különösen azért sem, mert a felperesek megállapíthatóan nem eseti jelleggel kerültek veszélyes anyaggal, illetve veszélyforrással kapcsolatba (Mfv. II. 10.360/2008.).

A Kjt. 57. § (6) bekezdése a korábbi szabályozáshoz képest 2009. január 1-jétől módosult, mert a pótszabadságnak nem a sugárártalomnak kitett munkahely és nem kettős egészségi ártalom képezi a feltételét, hanem a jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázat, azzal, hogy az egyik kockázat nem ionizáló sugárzással függ össze.

Mindezekre tekintettel az eljárt bíróságok az aggálytalan szakértői vélemény alapján jogszabálysértés nélkül állapították meg, hogy a felperesek tekintetében az ionizáló sugárzással összefüggő egészségkárosító kockázat a munkakör jellege miatt fennállt.

Kúria a kiegészített tényállás alapján megalapozatlannak találta az eljárt bíróságoknak a kémiai egészségkárosító kockázatot megállapító jogi álláspontját.

A munkahelyek kémiai biztonságáról szóló 25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet (R.) 3. § p) pontja szerint egészségkárosító kockázat: a munkahelyi légtérben lévő szennyezőanyag koncentrációja meghaladja a határértéket vagy határérték hiányában a munkáltató által a biztonsági adatlapok valamennyi adatának figyelembevételével végzett kockázatbecslés a kockázat mértékét csökkentendőnek jelzi. Határérték hiányában az eltűrhető szennyezettségi szintnek – az anyag egyéb veszélyeinek figyelembevételével – a NOAEL (nem észlelhető kedvezőtlen hatás szintje) egyötödét, illetve ennek hiányában a NOEL (nem észlelt hatás színt) egytizedét kell tekinteni.

A szevoflurán tekintetében az R. 1. számú melléklete határértéket nem jelölt meg, így határérték hiányában a biztonsági adatlapok valamennyi adatát kellett figyelembe venni a kockázatbecslés során.

Mindezek alapján arra helytállóan hivatkozott felülvizsgálati kérelmében az alperes, hogy a perbeli szakvélemény (amely 2016. évben készült) a szakvéleményt készítő ÁNTSZ saját akkreditált laboratóriumának korábbi módszerét és megállapításait (2008. évi) bírálta felül. Az úgynevezett biztonsági adatlapon szereplő határértékkel szemben a lengyel, svéd vagy finn határérték figyelembevételének jogszabályi alapja a perben nem került bizonyításra, mert az nem következik a R. 3. § p) pontjában megfogalmazott egészségkárosító kockázat fogalmából.

Nem hagyható figyelmen kívül az adott esetben, hogy a szakvélemény a per tárgyát képező időszakot megelőzően megállapított mérési eredmények alapján 2016. évben készült, ezért a megalapozott döntéshez elengedhetetlen annak vizsgálata, hogy 2009. január 1. és 2013. december 31. között mit tartalmazott a szevoflurán biztonsági adatlapja, a magyar gyakorlatban ismert és irányadó volt-e a szakvélemény szerinti lengyel határérték alkalmazása, még akkor is, ha az alperes ezen időszakban mérés hiányában kockázatbecslést nem készített.

Ezen bizonyítás eredményének ismeretében – a felek bizonyítási indítványai függvényében – szükséges felülvizsgálni az ÁNTSZ 2008. júniusi jegyzőkönyvében mért értékek alapján a R. 1. számú melléklete 2.1.1. pontjában meghatározott képlet alkalmazásával a szevoflurán úgynevezett additív értékei kiszámítását, mert a kiegészített szakvéleményben foglalt számítás lényegesen eltér az alperesi számításoktól – írja a tájékoztató.