hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kamionos tiltakozás a pihenőidőre vonatkozó uniós jogszabálytervezet ellen

  • MTI

Kamionok állták el a belgiumi Kortrijk és a franciaországi Lille közötti autópálya határszakaszát, a sofőrök a pihenőidőre vonatkozó új uniós jogszabálytervezet ellen tiltakoztak – közölték belga médiumok.

A demonstráció több tíz kilométeres közlekedési dugót okozott, a belga rendőrség jelentése szerint. A megmozdulással a teherautók sofőrjei a szakszervezetek figyelmét kívánták felhívni, és ellenlépéseket követeltek tőlük a véleményük szerint elfogadhatatlan és teljesíthetetlen jogszabálytervezet megsemmisítése érdekében.

A belga sajtó beszámolója szerint hasonló megmozdulásra lehet számítani a hét folyamán Franciaországban, Hollandiában és Olaszországban is. A felsorolt államok és több más nyugat-európai ország szociális dömping okozásával vádolja mások mellett Magyarországot és Lengyelországot.

Az uniós tagállamok december elején fogadták el a munkavállalók kiküldetéséről szóló jogszabály tehergépjármű-vezetőkre vonatkozó fejezetének tervezetét, amely a munkavállalók szociális jogainak védelme és a szociális dömping megelőzése érdekében a jelenleginél szigorúbban írná elő a tagállamok számára, hogy a kiküldött munkavállalókra a befogadó ország törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit alkalmazni kell – egyebek mellett – a maximális munkaidő és minimális pihenőidő tekintetében.

Az Európai Parlament által a közeljövőben elfogadandó, a járművezetők munkafeltételeire, a járművezetők különleges kiküldetési szabályaira vonatkozó jogszabálytervezet szerint a fuvarozóknak oly módon kell megszervezniük járművezetőik munkabeosztását, hogy azoknak módjukban álljon legalább négyhetente, illetve, ha a járművezető úgy dönt, hogy két csökkentett heti pihenőidőt tart, akkor minden úton töltött három hét után hazatérni. A járművezetők megfelelő munkafeltételeinek biztosítása érdekében a rendes heti pihenőidőt kötelező a vezetőfülkétől eltérő helyen tölteni.

A belga közúti fuvarozókat tömörítő szocialista szakszervezet (UBT-FGTB) vezetője, mint az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének (ETF) elnöke, Frank Moreels kijelentette, az uniós javaslat "botrányos" és valóságos fenyegetést jelent az utakat használók biztonságára. Véleménye szerint aggodalomra okot adó a vezetési órákra, valamint a pihenőidőre vonatkozó jogszabályváltozások tervezete, valamint az, hogy nem engedélyeznék az éjszakázást a kamionok vezetőfülkéjében.

Az Európai Unió Tanácsának decemberi tájékoztatása szerint a reform a tervek szerint biztosítja majd az egyensúlyt egyrészt a gépjárművezetők megfelelő munkakörülményei, másrészt a fuvarozók határon átnyúló szolgáltatásnyújtásra vonatkozó szabadsága között. Ezen túlmenően véget vet a szabályok tagállami értelmezése terén tapasztalható eltéréseknek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink