hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jobb bért, de kiszorítást is ígér a kelet-európaiaknak Brüsszel

  • BruxInfo

A helyi munkavállalókra vonatkozó javadalmazási szabályok egy másik tagállamba kiküldött munkavállalókra való teljes körű alkalmazására terjesztett elő javaslatot kedden az Európai Bizottság, diplomaták és a munkaadók képviselői szerint egy újabb potenciálisan veszélyes választóvonalat húzva az EU nyugati és keleti tagországai között.

Egyenlő munkáért, egyenlő béreket. Ezt a mottót kívánja átültetni a gyakorlatba a kiküldött munkavállalókra vonatkozó irányelv módosításával az Európai Bizottság.

A javaslat értelmében a munkabér és a munkafeltételek terén a kiküldetésben lévő munkavállalókra általánosan ugyanazok a szabályok fognak vonatkozni, mint a helyi munkavállalókra.

A kiküldött munkavállalókra jelenleg bizonyos területeken – például egészség és biztonság – már most is a fogadó ország munkavállalóival azonos szabályok vonatkoznak. A munkáltató azonban nem köteles a fogadó országban érvényes minimálbérnél többet fizetni a kiküldött munkavállalónak. Emiatt különbségek alakulhatnak ki a kiküldött és a helyi munkavállalók bérezésében, ami a Bizottság szerint torzíthatja a vállalatok közötti versenyt. Ez ugyanis Marianne Thyssen, foglalkoztatásért, mobilitásért és szociális politikáért felelős biztos szerint azt jelenti, hogy a kiküldött munkavállalók ugyanazért a munkáért gyakran kevesebb fizetést kapnak, mint más munkavállalók.

A javaslat értelmében a javadalmazási szabályok minden olyan eleme, amely a helyi munkavállalókra általánosan vonatkozik, a kiküldött munkavállalókra is érvényes lesz. A javadalmazásba nem csupán a minimálbér fog tartozni, hanem adott esetben más elemek, így bónuszok és juttatások is.

A tagállamoknak átlátható módon meg kell határozniuk, hogy területükön milyen elemekből tevődik össze a javadalmazás. A törvényben vagy általános érvényű kollektív szerződésekben meghatározott szabályokat a kiküldött munkavállalók esetében minden gazdasági ágazatban kötelező lesz alkalmazni. Így a tagállamok ezentúl elő tudnák írni az alvállalkozóknak, hogy azok ugyanazt a munkabért fizessék ki a munkavállalóknak, mint a fővállalkozó. Ez azonban csak megkülönböztetéstől mentes módon valósulhat meg: ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazni minden alvállalkozó esetében, függetlenül attól, hogy az adott tagállamban vagy egy másikban rendelkezik-e székhellyel.

A javaslat emellett biztosítja, hogy a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésre a másik tagállamban székhellyel rendelkező kölcsönző cégek által kiküldött munkavállalók esetében is a munkavégzés helye szerinti tagállamban érvényes szabályok vonatkozzanak.

Végezetül, ha a kiküldetés időtartama meghaladja a 24 hónapot, a fogadó ország munkajogi feltételeit kell alkalmazni, amennyiben ez a kiküldött munkavállalóra nézve kedvező.

A Bizottság javaslata az eredetileg három részből álló mobilitási csomag első eleme, bár sokáig úgy tűnt, hogy az egész csomag elfogadásával megvárják a brit EU-tagsági referendumot.

Új tagállamokat képviselő diplomaták szerint a Bizottság javaslata komoly változást hozna az eddigi rendszerbe és jó eséllyel éles kelet-nyugati szembenállást eredményezne, hasonlóan a szolgáltatási irányelv egy évtizeddel ezelőtti tárgyalásához.

Az új tagállamok úgy látják, hogy az olcsóbb munkabérek megszüntetésének kezdeményezésével a Bizottság francia, belga és luxemburgi nyomásra valójában a kelet-európai szolgáltatók versenyelőnyét akarja megszüntetni. Miközben jól hangzik az, hogy az átlagosan négy hónapra kiküldött keleti munkavállalók is a helyiekkel azonos bérezésben és javadalmazásban részesüljenek, a Bizottság javaslata lehetővé tenné néhány ország számára a külföldiek kiszorítását az építőiparból és néhány más ágazatból.

„A szociális dömpingről szóló érv teljesen hamis. A kelet-európaiak ugyanis nem költségek alatti árral törnek be a nyugati piacokra. A bérek szintje közötti különbség a gazdasági fejlettségbeli különbségekkel, az eltérő ár- és bérszínvonallal magyarázható” – mutatott rá egy új tagállami forrás a BruxInfónak. Az illetékes szerint a kiküldött munkavállalókra vonatkozó irányelv módosítása csökkentené a versenyt, ezért felverné a szolgáltatások árát és végső soron az európai versenyképességet rontaná.

A közösség kelet-európai tagjai attól is tartanak, hogy a Juncker-bizottság átfogóan más területeken, például a közúti árufuvarozásban is hasonló szemléletet kíván meghonosítani, ami gyakorlatilag kiszorítaná az olcsóbb munkaerővel dolgozó magyar, cseh és lengyel fuvarozókat a piacról.

A munkaadók legnagyobb európai ernyőszervezete is bírálta az irányelv módosításáról szóló javaslatot. „Mélységesen nem értünk egyet az Európai Bizottság azon nézetével, hogy kiküldött munkavállalókról szóló 1996-os irányelv módosítása szükséges az egységes piacon a tisztességes verseny biztosításához. A meglévő direktíva garantálja a minimumkeresetet és a fogadó ország más foglalkoztatási alapfeltételeinek alkalmazását a kiküldött munkavállalókra” – szögezte le Markus J. Beyrer, a BUSINESSEUROPE főigazgatója.

Az ernyőszervezet vezetője szerint a jogszabály megváltoztatása új bizonytalanságot teremtene az üzleti szféra számára Európában. Továbbá egy veszélyesen megosztó vita kiprovokálását eredményezheti a tagállamok között, amikor a bizalom és az egység helyreállítása a fő prioritás.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink