hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ha nem akar bíróságra kerülni, ezekre a jogsértésekre figyeljen

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

A NAV-val vagy a munkaügyi felügyelettel találhatja szemben magát, ha a munkáltató nem kellő gondossággal jár el, de az is előfordulhat, hogy a munkaügyi bíróságon köt ki. Épp ezért összefoglaltuk a munkaügyi felügyelet figyelmét leginkább érdeklő hat leggyakoribb jogsértést.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztálya 2016. március 11. napján hozta nyilvánosságra a 2015. évre vonatkozó munkaügyi ellenőrzésekről szóló beszámolóját, amely számos tipikus jogsértést nevesít.

A jogszerű foglalkoztatás mellőzésének következményei lehetnek

A jogsértések elkerülésére több okból is figyelni kell. Egyrészt a felügyelet bírságot is kiszabhat, sőt bizonyos esetekben az nem is mellőzhető. A tavalyi évben ennek nagysága közel negyedmilliárd forint volt. A hatóság rendelkezésére további szankciók is állhatnak, amelyre a foglalkoztatási jogviszony átminősítése jó példa. Végezetül a munkavállaló is felléphet a munkáltatóval szemben, amelynek elhúzódó és a munkáltató számára költséges kimenetele lehet. Nézzük tehát azt, hogy mire is kell különösen ügyelni.

1.      Munkaviszony esetén ne megbízási szerződéssel foglalkoztassunk

A munkaviszony mellőzésének általában az adó és járulékszabályok kikerülése, valamint a munkajogi kötöttségek mellőzése a tényleges oka, csupán ritkán játszik abban szerepet a jogban való járatlanság. S habár a polgári jog alapelve a szerződéses szabadság, a munkajogban ezzel szemben azonban szigorú típuskényszer érvényesül. A felek így nem jogosultak abban a kérdésben dönteni, hogy a munkaviszonyt milyen szerződéssel kívánják rendezni (Mfv.I.10.899/2010/5.). Amennyiben pedig a felek jogviszonya – a megkötött szerződés típusával ellentétben – a megnevezett jogviszonytól eltérő, más típusú jogviszony tartalmi elemeit foglalja magában, a megkötött szerződés színlelt, azaz semmis.

Ebben az esetben a szerződést, illetve a jogviszonyt az általa leplezett szerződés – az adott esetben munkaszerződés – alapján kell megítélni. 

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megismerje, mikor számít színleltnek egy szerződés, illetve a további öt jellemző jogsértés részleteit is!

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink