hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Felmondás nyugdíj előtt álló dolgozónak

  • adozona.hu
1

Felmondhat védett korban lévő alkalmazottjának a munkáltató, illetve munkaszerződés-módosítással csökkentheti-e a munkaidejét? – tudakolta az Adózóna olvasója. Kérdésére dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd, munkajogász szakértőnk válaszolt.

A felmondást megfelelően indokolni kell, az kizárólag a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő ok lehet (Mt. 66. § (2) bekezdés). Indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítani (Mt. 64. § (4) bekezdés) egy esetleges munkaügyi perben – hangsúlyozta Hajdu-Dudás Mária.

Jelen esetben alkalmazni kell az Mt. 66. § (4) és (5) bekezdéseit.

Lényege, hogy a munkáltató a nyugdíjasnak nem minősülő munkavállaló határozatlan tartamú munkaviszonyát a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával indokolt felmondással csak olyan okból szüntetheti meg, mely megalapozná az azonnali hatályú felmondást. Azaz lényeges munkavállalói kötelezettségszegésnek kell történni, mely esete jelenleg nem áll fenn.

A másik fontos tudnivaló, hogy a védett korban lévő munkaviszonya a munkavállaló képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő okból akkor szüntethető meg, ha a munkáltatónál nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja.

Azaz megszüntethető – jelen esetben a munkáltató működésével összefüggő okból – felmondással a munkaviszony, ha a fenti állás felajánlási kötelezettség eredménytelen.

Ha az érintett munkavállaló nem szakképzett, de Önök ilyen kvalitással rendelkező dolgozót kívánnak foglalkoztatni, indokolt minőségi cserére hivatkozással is megszüntethető a munkaviszony.

A létszámcsökkentés abban az esetben lenne jogszerű indok, ha a munkavállaló helyére néhány hónapig nem alkalmaznának másik munkavállalót, vagy akár összevonnák a munkakört egy másik munkavállalóéval, aki a továbbiakban egyedül látná el a feladatokat. Nem vitatható abban az esetben sem a létszámcsökkentés valósága, ha a munkáltató a munkavállaló munkaköri feladatainak ellátása nem alkalmazott új munkavállalót, hanem a munkakört addig is alkalmazott munkavállaló feladatkörébe utalta.

A felmondás indokolásának megszövegezése csak az adott, konkrét eset alapos vizsgálatával dönthető el, kizárólag a szempontok megadásában tudok segítséget nyújtani – írta válaszában Hajdu-Dudás Mária.

A napi munkaidő módosításához (6 óráról 2 órára) szükséges a munkavállaló hozzájárulása, így a munkaszerződés módosítása (Mt. 88. § (1) bekezdés, ahol a felek megállapodása a munkaszerződés, valamint az 58. §-ból és a 44.§-ból vezethető le). Ha a munkavállaló nem járul hozzá a módosításhoz, az önmagában nem lehet jogszerű indoka a felmondásnak. A módosítást nem kell indokolni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (1)
Hegyi János Csaba

Ha jól értem, csak a munkaadó kreatív fantáziáján múlik, milyen indokkal rúghatja ki az öregedő dogozóját...

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Termőföld átminősítése

Lepsényi Mária

adószakértő

Mezőgazdasági telephely – földértékesítés

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan bérbevétele magánszemélytől

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 december
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close