hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egyetlen életszakaszban sem keresnek többet a nők a férfiaknál

  • lapszemle

"Egy átlagos nő 34 évesen keres életében a legtöbbet, bruttó 245 268 forintot. Egy férfi 29 évesen keres ennyit” – ilyen számokkal és tényekkel van tele a most megjelent Munkaerőpiaci Tükör 2017, amelynek idei témája a nők munkaerőpiaci helyzete – írja a 444.hu "MTA-s kutatók: A gyermekvállalás szakítja be a nők bérét" című cikkében.

A Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézete, az MTA KRTK KTI által kiadott, a pénzügyminisztérium által is támogatott kötet szerzői az utóbbi években olyan kérdésekre fókuszáltak, amelyek közvetlen hatással vannak a kormányzati politikára.

Tavaly a munkaerőhiánnyal foglalkoztak, idén pedig a nők munkaerőpiaci helyzetével. A kötet 12 fejezetből áll, és idén először egy 32 oldalas kivehető füzet is jár hozzá – a Munkaerőpiaci Zsebtükörben csak ábrák találhatók, leírással.

A 12 fejezetben a KTI-ben és más kutatóintézetekben dolgozó kutatók olyan kérdéseket vizsgálnak, mint hogy miként változott a nők munkaerőpiaci helyzete, van-e üvegplafon Magyarországon, milyen a nők helyzete a tudományban, vagy például mennyire volt jó ötlet a Nők 40 program. 

A teljes cikk itt olvasható.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink