hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Akár 8–18 százalékkal is emelkednek idén a bérek

  • lapszemle

Nyolc százaléktól 17–18 százalékig terjedő emelést tartalmaznak az idei évre megkötött bérmegállapodások – erről számol be a vg.hu a legnagyobb hazai szakszervezeti szövetségek vezetőinek válaszai alapján. Várhatóan az alsó kereseti sávokban lehet a legnagyobb a növekedés.

Azt láttuk, hogy 8 százalék körüli béremelést ajánlottak a munkavállalóknak, de vannak helyek, ahol 20 százalék közeli emelést is kilátásba helyezte – hívta fel a figyelmet Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke. Szerinte emiatt reális, hogy a tavalyi 4 százalék körüli szint után idén a reálbérek növekedése a 10 százalékot is meghaladja.

„Nagyon nagy a szórás az idei béremeléseknél, 8 százaléktól egészen 17 százalékig terjed, jellemzően két számjegyű megállapodást tudunk kötni” – mondta a VG-nek Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke. Arról is beszámolt, hogy van olyan megállapodásuk, amely generális, tehát általános, mindenkire kiterjedő, egységes mértéket tartalmaz, azonban jóval tipikusabb, hogy az általános mérték és egy azt kiegészítő, differenciált bérfejlesztés valósulhat meg. 

A teljes cikket itt olvashatja el!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Ázsiós tőkeemelés

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink