hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Agyonhajszolt munkavállalók: a munkaidőkeret rémségei

  • dr. Kéri Ádám, jogi szakértő

Jelentősen átalakította a munka- és a pihenőidő szabályait a 2012. július 1. napjától hatályba lépett új munka törvénykönyve (Mt.). A hatályos rendelkezések nem csupán a 40 órás munkahetet nem vésik kőbe, adott esetben a munkavállaló akár heti 72 óránál többet is dolgozhat. A munkáltató ráadásul a munkaidő-beosztást, melyet egy héttel előre legalább egy hétre köteles (elvben) elkészíteni, négy nappal korábban akár módosíthatja is.

Fontos változás az is, hogy a munkáltató különösebb nehézség nélkül alkalmazhat éves munkaidőkeretet is, mellyel mind a fizetési, mind pedig a pihenőidő biztosítására vonatkozó kötelezettségeit időben jelentősen kitolhatja. Ezen túlmenően a rendkívüli munkavégzést a munkáltató rendkívüli indok nélkül, alaki kötöttségek mellőzésével is elrendelheti. Ezzel összefüggésben csupán az általános magatartás követelmények között nevesített, úgynevezett méltányos mérlegelésre vonatkozó szabályok, valamint az éves 250 órás keret kötik.

Előbbi azt jelenti, hogy a  teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat (figyelembe kell venni például a családi, egészségügyi körülményeket). A 250 órában meghatározott keret sem jelent azonban objektív korlátot, hiszen kollektív szerződésben ez a mérték évi 300 órára emelhető, amely emelt korlát havária helyzetben teljesen figyelmen kívül hagyható.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletezzük a munkaidőkeret alkalmazására vonatkozó szabályokat, amelyek egy része ellentétes az uniós direktívákkal.

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink