hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Trükköztek az AstraZeneca-vakcinákkal

  • MTI

Olaszországban átkutattak egy üzemet, ahol lapértesülés szerint brit exportra szánt 29 millió adag, koronavírus elleni oltást „rejtegetett” az AstraZeneca gyógyszergyár.

Az olasz rendőrség szerdai közlése szerint a hétvégén végrehajtott akció során azonban az üzemben olyan vakcinákat találtak, amelyeket Belgiumba szántak. A rendvédelmi hatóság hozzátette, hogy az Európai Bizottság kérte fel az olasz miniszterelnököt, hogy a helyi hatóságok révén vizsgáltassa ki a Rómától 30 kilométerre délre található Anagni kisvárosában, a Catalent nevű cég telephelyén lévő szállítmányokat.

A La Stampa című olasz lap ezzel szemben szerdán azt közölte, hogy a koronavírus elleni 29 millió adag vakcinát „rejtegetett” az AstraZeneca Olaszországban. Az oltóanyagot az értesülése szerint a szabályokat megkerülve akarták Nagy-Britanniába szállítani.

A Catalent a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyártócég megbízásából tölt fel oltóanyaggal ampullákat.

A vállalat helyiségeinek átkutatását Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos kezdeményezte, miután az AstraZeneca nem teljesítette az első negyedévre szóló szállítási kötelezettségeit az EU-nak. A várt százmillió adag helyett eddig csak harmincmillió adag érkezett az uniós tagországokba.

Az EU szerdán megerősítette az olasz lap értesüléseit a dpa német hírügynökség megkeresésére.

Március elején az EU nem engedett Ausztráliába szállítani mintegy 250 ezer adag, koronavírus elleni oltóanyagot az AstraZeneca Róma melletti üzeméből.

Mario Draghi olasz kormányfő kemény fellépésre sürgette az Európai Bizottságot olyan gyógyszergyártókkal szemben, amelyek nem tartják be szállítási kötelezettségeiket.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Válassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!

start
max
prémium kredit
Adózóna
365 napos előfizetés
Különszámok A különszámok
digitálisan is elérhetők!
A különszámok
digitálisan is elérhetők!
HVG Adó 2025
HVG TB 2025
HVG Munkajog 2025
Éves garantált kreditpontok
(minimum 16+16+2)

Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)

    Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok.

X
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok

Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok

    Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre.

    Ízelítőként 2024 rendezvényei:

    • IFRS-változások: új standardok és módosítások
    • Adóellenőrzésről érthetően
    • Mesterségesintelligencia-szabályozás az EU-ban (AI Act)
    • eÁfa 2024: a digitális adózás új korszaka
    • Foglalkoztatás 2024-ben: munkajogi, munkavédelmi változások

    2023 rendezvényei:

    • Nemzetközi adózás és munkajog – fókuszban a külföldi kiküldetések
    • EPR-kötelezettség: új előírások gyártókra, forgalmazókra és logisztikai szolgáltatókra
    • Visszaélés-bejelentési szabályok és gyakorlati teendők
    • EPR-kötelezettség: közeledik az első bevallás
    • Visszaélés-bejelentési szabályok, teendők
X
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz. Részletek >>

Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz

Az Adózóna előfizetői ingyenesen jutnak hozzá az Útmutató cégvezetőknek című kiadvány tartalmaihoz. A hozzáférést befizetés után automatikusan aktiváljuk, az eddig megjelent cikkek a https://hvg.hu/360/Utmutato-cegvezetoknek oldalon érhetők el.

X
Ár (nettó + 27% Áfa)
* Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő!
3 500 Ft + áfa / hó*
éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft)
4 333 Ft + áfa / hó*
éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft)
5 583 Ft + áfa / hó*
éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft)
Megrendelem Részletek

A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
Megrendelem Részletek

A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » 2025-ös HVG Adó-különszám
  • » 2025-ös HVG Tb-különszám
  • » Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
  • » Valamennyi az előfizetési időszakban meghirdetett Adózóna webinárium
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
Megrendelem Részletek

A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » 2025-ös HVG Adó-különszám
  • » 2025-ös HVG Tb-különszám
  • » 2025-ös HVG Munkajog-különszám
  • » Garantált 16+16+2 kreditpont a 2025-ös kreditpontszerzési évre
  • » Valamennyi az előfizetési időszakban meghirdetett Adózóna webinárium
  • » Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
14 napig ingyen Kipróbálom Kipróbálom
Kipróbálom
Ha most rendel, akciónkban az első 150 előfizető részére értékes kiadványcsomagot küldünk: Tippek könyvviteli zárlathoz, Kisokos általányadózóknak, Útmutató többes jogviszonyhoz. Az ajánlat a 2025. május 30-a és június 30-a között megrendelt, és 2025 július 8-áig befizetett megrendelésekre vonatkozik.

Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Le nem dolgozott órák elszámolása

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Csed/gyed melyik hónaptól nem adózik?

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább