hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Törlesztési moratórium: egyeztetnek az adósokkal a bankok

  • MTI/Magyar Nemzet/Adózóna

A törlesztési moratórium meghosszabbításával sikerült jó megoldást találni arra, hogy a kiemelten védelemre szoruló ügyfelek továbbra is bent maradjanak a rendszerben, akik pedig képesek fizetni a részleteket, visszatérjenek a normál működési rendbe – mondta a Magyar Nemzetnek Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke, aki egyúttal az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A napilap szerdai számában megjelent cikk szerint kifejtette: folyamatosan egyeztettek a kormányzat képviselőivel a moratórium meghosszabbításáról, hiszen az ügyfelek fizetőképességének fenntartása ugyanúgy érdeke a bankoknak, ahogy a kormányzatnak vagy az egész országnak.
    
A moratórium meghosszabbításával két fontos szempontot kellett figyelembe venni. Az egyik, hogy azokat, akik képesek lennének fizetni a hitelüket, tereljék vissza a normál törlesztési rendbe. A másik, hogy az ügyfelek számára legyen egyértelmű, kire vonatkozik januártól a moratórium, kire nem, kinek kell fizetnie a részleteket jövőre, és ki az, aki ez alól mentesül. Az elnök szerint sikerült jó megoldást találni arra, hogy mindkét szempont megfelelő módon érvényesüljön.
    
Mint mondta, a bankok, a kormány és a jegybank is folyamatosan tájékoztatja az ügyfeleket a legfontosabb információkról. Ha mást nem is, azt már biztosan mindenki tudja, hogy a hitel visszafizetésének időleges felfüggesztése miatt nem emelkedhet később a törlesztőrészlet. Ami a moratórium második szakaszát illeti, a vállalkozónak vagy cégvezetőnek tudnia kell, hogy ha bent akar maradni a moratóriumban, fel kell keresnie a bankját és külön kell kérnie a hosszabbítás lehetőségét, amelyhez igazolnia kell a csökkent árbevételt.
    
A magánemberektől ezt ugyanakkor nem várja el senki. Aki a nehezebb helyzetű ügyfelek közé tartozik, azaz nyugdíjas, gyermeket vár, illetve nevel, közfoglalkoztatott vagy munkanélküli, a kedden elfogadott jogszabály alapján el tudja dönteni, hogy beletartozik-e a védett csoportok valamelyikébe vagy sem.
    
Ha az ügyfél egyik kedvezményezetti kategóriába sem fér bele, akkor januártól fizetnie kell a részleteket. Ha pedig nem tud fizetni, akkor részt vehet a hitelt folyósító bank adósságrendező programjában. A bankok a közeljövőben minden érintett ügyfelet megkeresnek és tájékoztatnak arról, hogy az év végén lejár a hiteltörlesztési moratórium. Továbbá arról is beszámolnak, hogy januártól a meghosszabbított haladék, illetve a hitelfelmondási tilalom milyen szabályok szerint működik majd, és mire lesznek jogosultak.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Külföldi beszerzés

Bunna Erika

adótanácsadó

Levonható áfa önrevíziója

Bunna Erika

adótanácsadó

Fuvarozás láncügylet esetén

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 december
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close