hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szigorított korlátozások Ausztriában. A magyar ingázókat is érinti

  • MTI

Ausztria legfertőzöttebb keleti tartományaiban húsvétkor – április 1-jétől 6-ig – teljes zárlatot vezetnek be, hogy megelőzzék a kórházak koronavírus-osztályainak túlterhelését - jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szerda este az érintett tartományfőnökökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.

„Burgenland, Alsó-Ausztria és Bécs napok óta kritikus járványügyi adatokat produkál, és ezt a lépést nem elsősorban a napi új megbetegedések növekvő száma miatt szükséges megtenni – bár a fővárosban ez a szám is magas –, hanem a kórházak fenyegető túlterheltsége miatt” – magyarázta a tárcavezető.

Ezekben a tartományokban az új megbetegedések 90 százalékáért már a koronavírus brit mutációja felelős, amely agresszívebb és fertőzőbb, mint az eredeti vírustörzs, a betegek súlyosabb tünetekkel kerülnek kórházba, és hamarabb szorulnak intenzív kezelésre – tette hozzá. Elmondta, hogy míg a járvány első és második hullámában megbetegedett emberek 0,7 százaléka került intenzív osztályra, a mostani brit variáns által fertőzötteknél ez az arány már 2 százalék.

A rendelkezések szerin nagycsütörtökön – az alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok és gyógyszertárak kivételével – újra bezárnak az üzletek, a fodrászatok, kozmetikák és masszázsszalonok. Kötelező lesz viselni az FFP2-es maszkot minden olyan belső térben, ahol egynél több ember van jelen, és szabadtéri csoportosulások alkalmával is. A jelenlegi éjszakai kijárási korlátozás helyett újra életbe lép a 24 órás korlátozás, amely alól kivételt csak az alapvető élelmiszerek beszerzése, a segítségnyújtás, illetve az egészségügyi séta jelent.

Szigorítják a határellenőrzéseket a cseh, a szlovák és magyar határon, az ezekből az országokból érkező ingázóknak a belépéshez nem lesz elegendő a korábbi, egy hétig érvényes negatív koronavírus teszt, hanem heti két alkalommal kell teszteltetniük magukat, hogy átjárhassanak a határon.

A tavaszi szünet utáni első hetet a tanulók még távoktatással kezdik, majd az iskolák nyitásakor mind a tanároknál, mind a diákoknál PCR-teszttel kívánják megelőzni, hogy a kéthetes otthonlét után bárki behurcolja a vírust a tanintézményekbe.

A rövid, de szigorú zárlat után, április 7-én kinyithatnak újra az üzletek és a szolgáltatók, de látogatásukhoz kötelező lesz egy negatív koronavírus teszt felmutatása. A tesztkötelezettség alól csak a patikák és az alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok kapnak felmentést.

A miniszter nyomatékosan kérte a lakosságot, hogy tartsák be a szabályokat, és lehetőleg kerüljék a rokonlátogatásokat húsvétkor. Nem zárta ki, hogy a keleti régióban életbe lépő szigorítások – romló járványügyi helyzet esetén – más tartományokra is kiterjedhetnek.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 3289 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 520 993 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 2086, az intenzív kezelésre szorulók 447-en vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 30-an haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 9151-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 480 597.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Nyugdíjjárulék-fizetési felső határ

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 október
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs