hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Meghosszabbíthatják a hiteltörlesztési moratóriumot?

  • MTI/lapszemle

A Magyar Bankszövetséggel és a Magyar Nemzeti Bankkal folytatott egyeztetéseket követően dönt a kormány a hitelmoratórium sorsáról – mondta a Világgazdaságnak Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A Magyar Bankszövetség a napokban jelezte, támogatja, hogy a moratórium meghosszabbításában a rászorulók, a koronavírus-járványban jelentős károkat elszenvedő családok és vállalkozások kaphassanak további, célzott segítséget.

Az államtitkár a lap mai számában kifejtette: most azt kell vizsgálni, hogy a fizetéskönnyítő eljárás célzott továbbvitele mellett miként biztosítható, hogy a pénzintézetek a hitelezés folyamatos fenntartásával tudják segíteni a gazdaság koronavírus-válságot követő újraindulását.

Hangsúlyozta: a cél az, hogy azoknak az ügyfeleknek biztosítsák a továbbiakban is a védőernyőt, akiknek gazdasági helyzetük ezt szükségessé teszi, ugyanakkor a gazdaság jövője szempontjából fontos, hogy visszatérjenek a rendes törlesztéshez azok az ügyfelek, akik képesek rá.

Hozzátette, hogy a kormány a törlesztéshez visszatérők kezét sem engedi el, hiszen jogszabály írja elő, hogy a halasztott kamatfizetést nem tőkésíthetik a bankok, és a moratórium következtében nem emelkedhet a törlesztőrészlet a korábbihoz képest, helyette a futamidő hosszabbodik meg.

Tállai András elmondta, az MNB adatai szerint a tavaly áprilisi 1,6 millió lakossági hitel helyett idén február végén 1,3 millió szerződés volt moratórium alatt. A moratóriumban maradó vállalkozások száma tavaly májushoz képest 21 százalékponttal, 35 ezerre csökkent, így a lakossági hitelek 50, a vállalatiak 35 százaléka van moratórium alatt. A moratórium eredményeként 2020 végéig 1700-1800 milliárd forint, vagyis a tavalyi GDP 3,6-3,8 százalékát kitevő elhalasztott törlesztés maradhatott a reálgazdaságban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hollandiában kampány kezdődött koronavírus elleni oltás beadására
Hollandiában kampány kezdődött koronavírus elleni oltás beadására

A holland kormány koronavírus elleni oltási kampányt indított a 60 év felettiek, valamint a rossz egészségi állapotú fiatalabbak számára, az első értesítéseket már kézbesítették az...

Ezeken a helyeken várhatók NAV-razziák a héten
Ezeken a helyeken várhatók NAV-razziák a héten

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának közlése szerint 2025 25. hetében az alábbi helyeken lesznek adóhatósági helyszíni ellenőrzések. A közzétett információ nem zárja ki,...

Covid–19 átmeneti támogatás
Covid–19 átmeneti támogatás

Covid–19 átmeneti támogatás

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadózás – költséghányad

Lepsényi Mária

adószakértő

Egyszerűsített foglalkoztatott

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Munkáltatói kölcsön kiváltása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább