hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kötelező maszkviselés: döntött a kormány

  • lapszemle

Súlyosbodik a járványhelyzet, Budapest már minden zárt téren kötelezővé tenné a maszkviselést, a kormány azonban eddig várt a szigorításokkal. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tájékoztatóján a Covid negyedik hullámával kapcsolatos intézkedések is szóba kerülnek – írja a kormányinfóról készült tudósításában a hvg.hu.

A járványt akkor lehet megállítani, ha mindenki beoltatta magát, amennyiben ezt mindenki megteszi, akkor az utolsó hullám lehet a negyedik – tette hozzá a miniszter, majd azt mondta – zárt térben kötelező a maszk, az egészségügyben kötelező lesz a harmadik oltás is. A két oltás által adott védettség már nem elegendő, feltétlenül szükséges a harmadik is.

Ennek jegyében Gulyás azt mondta, hogy a maszkviselési kötelezettség zárt térben szombattól lép hatályba. Tömegközlekedési eszközökön már most is kötelező, ez marad, az üzletekben is kell maszkot hordani, kivétel az iroda és a sporthelyszínek.

A szolgáltatásoknál mindenhol kötelező lesz a maszk, ahol öt főnél többen tartózkodnak. Az iskolákban és egyetemeken az igazgatók döntenek a kötelező maszkviselésről.

Tegnap ülésezett a kormány, most tájékoztatnak döntéseikről.

Gulyás Gergely elmondta, hogy 6 millió 13 ezer ember oltatta eddig be magát, egymilliónál is többben kapták már meg a harmadik oltást, 10 767 új fertőzött volt tegnap, 131 ember pedig elhunyt. A matematikusok azt jelzik, hogy a járvány negyedik hulláma november végén, december elején tetőzhet, vagyis egy héten belül. A szakemberek szerint érdemi védettséget csak az oltás jelent.

„Nálunk az oltásban előbbre az EU-n kívüli országok jártak csak" – jelentette ki Gulyás, egyben hozzátette, hogy a kormány mindenkinek javasolja a harmadik oltás felvételét.

A tudósítás teljes szövege itt olvasható el.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink