Koronavírus: kezdődik a rendszeres tesztelés

  • MTI

Pénteken veszi kezdetét az országos rendszeres koronavírus-tesztelés, elsőként a szociális intézményekben – jelentette be csütörtöki online sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely emlékeztetett: a kormány a múlt heti ülésén döntött arról, hogy az egészségügyi, szociális és nevelési intézményekben dolgozók számára koronavírus-tesztelést rendel el az operatív törzs által meghatározott rendben és ütemezéssel. A tesztelésen való részvétel önkéntes, arra senkit nem lehet kötelezni – fűzte hozzá.

A miniszter közölte: a tesztelés jövő hétfőtől az iskolákban, óvodákban, bölcsődékben és az egészségügyi intézményekben is megkezdődik.

Az egészségügyi és szociális intézmények saját erőforrásaikkal tudják elvégezni a vizsgálatokat, ahol viszont segítségre van szükség, ott a fővárosi és a megyei kormányhivatalok szervezik meg a teszteléseket.
    
Összesen 15 ezer feladatellátási helyen, 191 ezer ember teszteléséről kell a kormányhivataloknak gondoskodniuk – közölte Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy ezért ezer kétfős csapat lesz, amelynek egyik tagja egy harmad- vagy negyedéves orvostanhallgató.
    
A csapatoknak naponta átlagosan három helyen kell majd vizsgálatot végezniük ahhoz, hogy egy hét alatt mindenkit leteszteljenek – ismertette a miniszter.
    
Gulyás Gergely tájékoztatott arról, hogy mintegy 12 millió adag koronavírus elleni oltóanyagot kötött le Magyarország. Kiemelte: a kormány legfontosabb felelőssége, hogy ha van orvosilag ellenőrzött, hatásos vakcina, akkor azt a lehető leghamarabb beszerezzék, ezért mindenkivel tárgyalnak, aki ilyen oltóanyagot Magyarország számára biztosítani tud. Ebben benne vannak az európai uniós szerződések is, és próbálnak az amerikaiakkal, az izraeliekkel, az oroszokkal és a kínaiakkal is tárgyalni, hogy a lehető leggyorsabban legyen vakcina.
    
Az a kapacitás, amelyből Magyarország rendelni tud a kínai és az orosz vakcinán kívül, mintegy 12 millió adag oltóanyagot jelent, három gyártónál. Ahogy lesz rá lehetőség, megrendelik és kifizetik ezeket. Az összes adag ára több mint 36 milliárd forint – jelezte a miniszter.
    
Gulyás Gergely kifejtette: az AstraZeneca Oxfordban kifejlesztendő vakcinájából Magyarország 6,5 millió darabot kötött le, ami 3 millió 270 ezer adagnak minősül, mivel két oltásra van szüksége egy embernek. A Janssen Pharmaceutica amerikai vállalkozás harmadik engedélyezési fázisban lévő vakcinájából 4 millió 360 ezer adagot, a Pfizer 94 százalékos hatékonyságúként reklámozott oltóanyagából 4 millió 439 ezer adagot kötöttek le.   

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Gyesről visszatérő munkavállaló szabadsága részmunkaidőnél

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Talent4U Consulting Bt.

Csedre jogosultság

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Talent4U Consulting Bt.

Lejáró gyed veszélyhelyzetben

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Talent4U Consulting Bt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 december
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close