hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Koronavírus: hatásosnak minősítette vakcináit a kínai gyártó

  • MTI

Hatásosnak értékelte koronavírus-vakcináit a China National Biotec Group (CNBG) kínai gyártó az alapján, hogy Kínában már több száz ezer embernek adták be, és senki közülük nem fertőződött meg utána – adta hírül a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap kedden.

Az állami kézben lévő CNBG egyik vezető tisztviselője a kínai állami rádiónak nyilatkozva arról is beszámolt, hogy a gyártó két, még tesztelés alatt álló készítménye akár három éven át biztosíthat védettséget.

A két oltóanyag a klinikai tesztek harmadik fázisánál tart, egyebek mellett az Egyesült Arab Emírségekben, Bahreinben, Peruban, Marokkóban, Argentínában és Jordániában vizsgálják nagyobb számú tesztalanyon.

Kína sürgősségi programja keretében – amely lehetővé teszi, hogy tesztelés alatt álló készítményeket is beadjanak a fertőzésveszélynek leginkább kitett embereknek, például egészségügyi dolgozóknak – a CNBG két készítményét alkalmazták eddig a legszélesebb körben.

Világszerte nyolc koronavírus-vakcina tart a klinikai tesztek harmadik fázisában, négyet közülük kínai vállalatok fejlesztettek ki.

A négy kínai oltóanyag közül a sürgősségi program keretében hármat – a CNBG két szerét, valamint a Sinovac CoronaVac nevű készítményét – hagyták jóvá civil alkalmazásra. A negyedik, a kínai Katonai Orvostudományi Akadémia által kifejlesztett, CanSino nevű vakcina használatára a katonaság kapott engedélyt. A szert a járvány által súlyosan érintett országokban békefenntartó tevékenységet folytató kínai katonáknak adták be. A Sinovac vasárnap jelentette be, hogy dolgozóit és családtagjait – csaknem háromezer embert – is beoltotta saját oltóanyagával. A CNBG szintén alkalmazta a vakcináit saját alkalmazottai körében, a múlt héten pedig bejelentette: megállapodást írt alá a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalattal arról, hogy oltóanyaggal látja el a dolgozóit.

A Caixin kínai híroldal pedig arról számolt be, hogy több állami kézben lévő kínai vállalat alkalmazza már a kísérleti szereket alkalmazottai körében.

A CNBG két létesítményt épített fel – egyet Pekingben, egyet pedig a vírus legkorábbi gócpontjaként ismert Vuhanban, – a vakcinák gyártására. A gyártósorok kapacitása meghaladja az évi 220 millió dózist, de akár az évi 1 milliárdot is elérheti majd, ha elkészülnek a létesítmények kibővítésével.

A Sinovac augusztus végén indította el a CoronaVac gyártását és évi 300 millió dózisos kapacitásról számolt be.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink