hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Koronavírus: brutális bukás a londoni boltoknak a szigorítás

  • MTI

Londoni elemzők számításai szerint a legnagyobb brit városok központi bevásárlónegyedeiben több mint félmilliárd font bevételkiesést okoznak a következő egy hónapban azok az intézkedések, amelyekkel a kormány a koronavírus omikron változatának terjedését igyekszik lassítani.

Boris Johnson miniszterelnök a héten bejelentette: a kormány azt kéri, hogy aki megteheti, a jövő héttől inkább otthonról dolgozzon.
A több elemből álló intézkedési csomag része az is, hogy péntektől kötelezővé vált a maszkok viselése a legtöbb zárt angliai közösségi intézményben, köztük a színházakban és a mozikban, a jövő hét közepétől pedig oltási igazolást kell felmutatni a belépéshez az éjszakai szórakozóhelyekre és a nagy tömegeket vonzó rendezvényekre.

Az egyik legnagyobb londoni makrogazdasági elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a „B tervnek” is nevezett intézkedési csomag üzleti hatásairól összeállított, modellszámításokra alapozott elemzésében közölte: az általa vizsgált öt brit nagyváros – London, Manchester, Newcastle, Nottingham és Milton Keynes – belvárosi bevásárlónegyedeit a koronavírus-járvány már eddig 13,1 milliárd font (több mint 5600 milliárd forint) fogyasztási kiadástól fosztotta meg.

A ház számításai szerint az új intézkedési csomag – mindenekelőtt az otthoni munkavégzést szorgalmazó útmutatás – az öt város központi üzleti negyedeiben 505 millió font (csaknem 220 milliárd forint) további bevételkiesést okoz a következő egy hónapban.

A CEBR szerint messze a legnagyobb kár London belső kerületeinek bevásárlónegyedeit éri: a cég itt 367 millió font (160 milliárd forint) kiskereskedelmi veszteséggel számol decemberre, elsősorban az ingázó munkavállalók elmaradásából eredő fogyasztási kiesés miatt.

A cég elemzői hangsúlyozzák, hogy novemberben, még az omikron vírusváltozat feltűnése és a variáns terjedésének lassítását célzó intézkedések előtt is 28 százalékkal kevesebb volt a munkahelyükre rendszeresen bejáró dolgozók száma az Egyesült Királyság egészében, mint a járvány előtt.

A CEBR számításai alapján az otthoni munkavégzést szorgalmazó kormányzati ajánlás miatt a munkahelyükre bejárók száma országos átlagban 32 százalékkal, ezen belül Londonban 42 százalékkal lesz alacsonyabb, mint a koronavírus-járvány elhatalmasodása előtt.

A CEBR elemzői szerint a „B terv” érvénybe léptetése és az omikron variáns miatti fogyasztói idegesség együttes hatása a brit vendéglátószektort csak ebben a hónapban 900 millió font forgalomtól – a decemberre várt ágazati szintű bevételek 9,5 százalékától – fosztja meg.

A ház hangsúlyozza, hogy a külföldről beutazók koronavírus-tesztelési kötelezettségeinek szigorítása a turisztikai ágazatot is sújtja: a CEBR számításai szerint a külföldi látogatók nagy-britanniai fogyasztási kiadásait egyedül decemberben 400 millió fonttal csökkentik az új szabályok.

A brit kormány e héten érvénybe lépett rendelete alapján indulás előtt is koronavírustesztet kell végezniük az Angliába belépő 12 évnél idősebb utasoknak.

A múlt hét eleje óta az angliai érkezés után is kötelező PCR-tesztek elvégzése, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk.

A CEBR adatai szerint a beutazó utasforgalom november végén, a tesztelési kötelezettségek szigorítása előtt is 43 százalékkal volt alacsonyabb, mint két évvel ezelőtt, bár ez komoly javulás a májusi adatokhoz képest, akkor ugyanis 95 százalékkal kevesebben utaztak külföldről Angliába, mint a járvány előtt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink