hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kompenzációs támogatás önfoglalkoztatóknak: 70 ezren igényelték már

  • MTI/Adózóna

Hetvenezer igénylésnél tart az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása. A mintegy két hónapja elindított programban 219 ezer forintos egyszeri támogatást kaphatnak az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A tevékenységük átmeneti szüneteltetésére kényszerült vállalkozóktól már mintegy 70 ezer igénylés érkezett be összesen mintegy 15 milliárd forint értékben. Hozzávetőleg 60 ezer önfoglalkoztató esetében a kedvező döntések is megszülettek, a kifizetett összeg meghaladja a 13 milliárd forintot.

Az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak hiányában nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni.

Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphatnak. A 219 ezer forintos egyszeri támogatás mások mellett a fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyíti meg az újraindulást – írták.

A legtöbb kérelem a fővárosból, Pest, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből érkezett be. A legnagyobb számban továbbra is a fodrászok, kozmetikusok éltek a lehetőséggel, az igénylők közül 27 ezren szépségápolással foglalkoznak. Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani a veszélyhelyzet megszűnéséig, a bírálatok és kifizetések folyamatosak. A támogatási programmal kapcsolatos részletek a munka.hu oldalon olvashatók.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink