hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt vannak a részletek Budapest új védelmi szabályairól

  • adozona.hu

Május 18-ától új, a korábbinál enyhébb korlátozások vonatkoznak a fővárosra is. A részleteket a Magyar Közlönyben május 16-án megjelent 211/2020. kormányrendelet tartalmazza.

Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot (a továbbiakban:védőtávolság) tartani Budapesten is – rögzíti a rendelet.

Mindenki köteles üzletben történő vásárlás és tömegközlekedési eszközökön való tartózkodás során a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni.

A védőtávolság megtartása mellett a közterületek, parkok és szabadtéren lévő játszóterek is látogathatóak.

A 65. életévét betöltött személy az élelmiszerüzletet, drogériát, gyógyszertárat, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletet 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben látogathatja. Ebben az időszakban az üzletekben foglalkoztatottak kivételével 65 évnél fiatalabbak nem tartózkodhatnak. A piacok 65. életévüket betöltött személyek általi látogatásának rendjéről a kerületi önkormányzat a kormányendelettől eltérően rendelkezhet. A piac nyitvatartása alatt olyan kizárólagos látogatási idősávot kell megállapítani, amely alatt a piacot kizárólag 65. életévüket betöltött személyek látogathatják.

Valamennyi üzlet nyitva tarthat és a vásárlók által látogatható. A vendéglátó üzlet – így különösen az étterem, a kávézó, a cukrászda, a büfé, a presszó – kerthelyiségében vagy teraszán a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása megengedett. A vendéglátó üzleten belül – az ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. Kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.

A strand, valamint a szabadtéri fürdő nyitva tarthat és látogatható.

A szabadtéri múzeum és állatkert nyitva tarthat és látogatható.

A szolgáltatások szabadon bárki által igénybe vehetők, a szolgáltatás biztosítása céljából működő üzlet nyitva tarthat és látogatható.

A védőtávolság megtartásához szükséges feltételek biztosításáról az üzletek üzemeltetőjének kell gondoskodniuk. A vendéglátó üzletben a védőtávolság betartását asztaltársaságonként kell érteni.

A vendéglátó üzlet üzemeltetőjének 2020. szeptember 1-jéig nem kell a közterülethasználati díjat megfizetnie a vendéglátó üzlet közterületen működő terasza után.

A vallási közösség szertartása, továbbá a polgári házasságkötés és temetés, valamint esküvő, temetés utáni családi rendezvény megtartható. A vallási közösség szertartása, továbbá – a házasuló felek kivételével – a polgári házasságkötés és temetés során biztosítani kell a védőtávolság megtartását.

2020. június 15. napjától a temetést, valamint a házasságkötést követő családi rendezvény megtartható, ha a résztvevők száma nem haladja meg a 200 főt.

2020. június 15. napjától a házasságkötés és a házasságkötést követő családi rendezvény vendéglátó üzletben, valamint szálláshelyen is megtartható és azon zenés szolgáltatás biztosítható. A családi rendezvény során a védőtávolság betartása kötelező.

A felsőoktatási intézmény a hallgatók által a rektor döntése szerinti rendben látogatható. A felsőoktatási intézmény kollégiuma hallgatók általi látogatása tilos. A védőtávolság megtartásához szükséges feltételek biztosításáról a rektornak kell gondoskodnia.

A védelmi intézkedések, valamint a védőtávolság megtartásához szükséges feltételek biztosítására vonatkozó szabályok megszegése pénzbírság kiszabásával jár, amely legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint. A helyszíni bírság összege ötezer forinttól százezer forintig, a szabálysértés ismételt elkövetése esetén százötvenezer forintig terjed.

A koronavírussal kapcsolatos korábbi írásainkat itt olvashatja el!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink