hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hamis PCR-tesztekkel kereskedő bűnbandát fogott el a rendőrség

  • MTI

Elfogtak egy hamis PCR-tesztekkel kereskedő bűnbandát, amely az eddigi adatok szerint csaknem száz sértettet több mint hétmillió forinttal károsított meg – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon.

A rendőrség a bűnbanda ellen egészségügyi termék hamisítása és csalás miatt indított eljárást az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet feljelentése alapján. A hamisítás értelmi szerzője egy móri férfi, de a nyomozók eljárás alá vonták két veszprémi társát is.

A gyanú szerint egy magyar gazdasági társaság 2020-ban online felületen hirdetett és értékesített olyan Covid-19 PCR-teszteket, amelyek hamisítványok és tesztelésre teljesen alkalmatlanok voltak.

A nyomozók a büntetőeljárás során megállapították, hogy az elkövetők a cselekményüket összehangolva, a feladatokat egymás közt megosztva követték el. Egy olyan céget használtak fel a forgalmazáshoz, amelynek ügyvezetője a cégben érdemi tevékenységet nem végzett, csak a nevét adta ahhoz.

A tesztként hirdetett és értékesített termékek valójában csak általános egészségügyi mintavevő eszközök voltak, amelyeket átcímkéztek és hamis azonosítókkal láttak el. Ezzel azt a látszatott keltették, mintha azok egy spanyol cég PCR-tesztelésre alkalmas termékei lennének.

Eddig mintegy száz vásárló azonosítása történt meg, folyik a további sértettek felkutatása.

A hamisítás értelmi szerzőjét, a 47 éves móri férfit október 6-án fogták el az otthonában, ahol kutatást is tartottak, és lefoglaltak mindent, ami a bűncselekményhez köthető. Két veszprémi társát szintén eljárás alá vonták, mindhármukat egészségügyi termék hamisítása és csalás miatt hallgatták ki gyanúsítottként – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink