Döntött az Országgyűlés – korlátozható a magánszálláshelyek kiadása

  • MTI

Elfogadta a Ház a kormánypártoknak a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről szóló határozati javaslatát, továbbá módosította a rövid távú szálláshely-kiadással összefüggő jogszabályokat.

Feltételekhez kötötték az uniós hitelfelvétel támogatását 

Az Országgyűlés határozatban szabott feltételeket a kormánynak ahhoz, hogy miként támogathatja az Európai Unió koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítését célzó hitelfelvételét.
    
A képviselők 128 igen szavazattal, 16 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá kormánypárti képviselők erről szóló javaslatát.
    
A Ház döntésével felhívta a kormányt arra, hogy az uniós hitelfelvétel során tartsa be azt az alapelvet, hogy az azonos helyzetben lévő tagállamok azonos elbánásban részesüljenek, a gazdagabb tagállamok polgárai pedig ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országok polgárai.
    
A parlament kikötötte azt is, hogy a folyamatban lévő, úgynevezett hetes cikk szerinti eljárásokat a hitelfelvétel elfogadása előtt le kell zárni, politikai pártok és "politikai tevékenységet végző, civilnek álcázott szervezetek" uniós forrásból nem támogathatók; a források politikai és ideológiai feltételekhez kötése pedig elfogadhatatlan a jogállamiság címszó alatt.

Az önkormányzatok korlátozhatják a magánszálláshelyek kiadását
    
Az Országgyűlés lehetővé tette, hogy az önkormányzatok időben korlátozhassák a magánszálláshelyek kiadását.  
    
A képviselők 149 igen szavazattal, 1 nem ellenében és tartózkodás nélkül hagyták jóvá a kormány ezt célzó módosító javaslatát.
    
A Ház döntése alapján a települések, a budapesti kerületek és a fővárosi önkormányzat saját területén felhatalmazást kap arra, hogy augusztus 1-jétől megállapítsa, legfeljebb hány napra adható ki magánszálláshely és egyéb szálláshely egy naptári évben.
    
Az új szabályok értelmében magánszálláshelynek tekinthető a magánszemély vagy egyéni vállalkozó legfeljebb nyolc szobás és tizenhat ágyas lakása, üdülője, míg egyéb szálláshelynek a más tulajdonban álló, nem szálláshely-szolgáltatási céllal hasznosított, legfeljebb 25 szobás és száz ágyas épületrészek számítanak, ahol az egy szobában található ágyakat külön-külön is kiadják.
    
Az elfogadott javaslat indoklásában kifejtették, a rövid távú lakáskiadás nagyarányú elterjedése az ingatlan- és albérletárakat is megnövelte a fővárosban, emellett a társasházi együttélésben is konfliktusokat okozott.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

EU állampolgár kirendelése

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Megváltott fizetett szabadság

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Műszakpótlék

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close