hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bértámogatás több mint 110 ezer munkavállalónak

  • MTI

Mostanáig már több mint 110 ezer ember bértámogatására adtak be igényt a vállalkozások, amelyek ennek révén meg tudják tartani a munkavállalóikat rövidített foglalkoztatás keretében – közölte Palkovics László az innovációs és technológiai miniszter szombaton Alsópáhokon, a Kolping Hotel számára átadott munkahelyvédelmi támogatói okirat kapcsán.

A munkahelyek megőrzését szolgáló bértámogatási lehetőségen felül olyan támogatási forma kidolgozását tervezi a kormány , amellyel a turizmu, illetve a vendéglátás szektorok újraindítását is segíteni lehet, hiszen "a pincérnek és a szakácsnak akkor is ott kell lennie, ha csak két vendég van" – jelezte a miniszter.

Palkovics László szólt arról is, hogy a járvány hatásaként jelenleg 170 ezer ember kap munkanélküli segélyt vagy jövedelempótló támogatást, ugyanakkor leszögezte, hogy a kormány gazdaságvédelmi akciótervének legfontosabb célkitűzése a munkahelyek védelme, illetve újak teremtése.

A munkahelyvédelmi bértámogatás az egyik lehetőség, amely a dolgozók megtartását jelenti csökkentett munkaidőben. Eddig több mint 110 ezer munkavállalóra vonatkozóan érkezett igény, illetve további 10 ezer kérelmet kaptak a kutatás-fejlesztésben foglalkoztatottak bértámogatására is – ismertette a miniszter.

Hozzátette, hogy elindult az a 80 milliárd forintos keretösszegű munkahelyteremtő bértámogatási program is, amely várhatóan 70 ezer új álláshely létrehozását teszi lehetővé a cégeknek. Ez az első hat hónap teljes bérköltségét fedezi, a munkáltatónak további három hónapig kell még legalább biztosítania a foglalkoztatást, a támogatást pedig azok a cégek is igénybe vehetik, amelyek a válság miatt elbocsátottak, most pedig újra dolgozókat vennének fel.

Palkovics László úgy fogalmazott: összesen meghaladta már az egymilliót azoknak a száma, akik valamilyen támogatási formában részesülnek a válsággal összefüggésben, beleértve a "kurzarbeitet" vagy a munkanélküli segélyt is. Ha pedig a versenyszférában nem lehetséges elhelyezkedni, akkor a közfoglalkoztatásban kínál munkalehetőséget az állam, a jelenleg így foglalkoztatott 82 ezres létszámot akár 200 ezerre is lehet növelni – ecsetelte.

Nemcsak pénzügyi támogatást biztosít a kormány, hanem új képességek megszerzésére is lehetőséget ad. Az első szakaszban ingyenes informatikai tanfolyamokra több mint 60 ezren jelentkeztek a határidő pénteki lejártáig. Mivel a válság előtt 20-25 ezer informatikusra volt igény Magyarországon, ez a lehetőség jól kompenzálhatja a keresletet - mondta Palkovics László.

Baldauf Csaba, a mintegy 500 férőhelyes Kolping Hotel ügyvezető igazgatója elmondta: a szálloda számára a járulékcsökkentés egy "levegővételre" adott lehetőséget, ezután a rövidített munkaidőre kérhető bértámogatásra is benyújtották az igényt. Ezzel 125 dolgozónak – szinte a teljes foglalkoztatotti létszámra – három hónapig havi 7,9 millió forint bértámogatást tudnak igénybe venni, ami nagyban megkönnyíti az átmeneti időszakot és a pünkösdre tervezett újraindulást.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink