hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az üzletek döntő többségében rendben találtak mindent az ellenőrök

  • MTI

Lassan egy hónapja annak, hogy újranyithattak a nem napi fogyasztási cikket árusító boltok is. A kapcsolódó veszélyhelyzeti szabályok betartását három hete ellenőrzi a fogyasztóvédelmi hatóság. A kormányhivatalok munkatársai a felkeresett 2336 üzlet közül 338 helyszínen tapasztaltak jogsértést, az esetek több mint felében a kézfertőtlenítő hiányát – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A veszélyhelyzeti intézkedések lépcsőzetes feloldásával április 7-én térhettek vissza a vásárlók az élelmiszerboltokon, drogériákon, patikákon túl más profilú boltokba is. A kereskedelmi egységeknek jogszabályi előírás alapján az üzlethelyiség méretével arányos létszámkorlátozást kell betartaniuk és betartatniuk. A vásárlóteret és a bevásárlókocsikat folyamatosan fertőtleníteniük kell, a vevők számára kézfertőtlenítőt kell biztosítaniuk – idézte fel a minisztérium közleménye.

A leggyakoribb jogsértésként, 176 alkalommal pont ez utóbbi maradt el. A második legtöbbször előforduló hiba, hogy a vállalkozás nem a vásárlótér valódi alapterületének megfelelően nyilatkozott a bejáratnál a létszámkorlátozásról, erre 141 esetben volt példa. Közel ugyanennyiszer hiányzott az előírt tájékoztatás arról, hogy legfeljebb hány vevő tartózkodhat egyszerre a boltban.

A mulasztásokat az üzletek többsége hamar, sokszor már az ellenőrzés ideje alatt pótolta. Eddig mindösszesen húsz esetben született a jogsértés javítására kötelező határozat, hat további eljárás még folyamatban van.

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár elmondta: a kollégák 136 hibázó üzletben már másodszor is megfordultak, az utóellenőrzések során mindent rendben találtak. A három hete tartó országos vizsgálat egyértelmű tapasztalata tehát az, hogy az üzletek döntő többsége tisztában van a jogszabályi előírásokkal, és megfelelően gondoskodik azok betartásáról. A vállalkozók együttműködőek a viszonylag ritka szabálytalanságok kiigazításában is, fogyasztóvédelmi bírságot ezért mostanáig nem kellett kiszabni – idézte az államtitkárt az ITM közleménye.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink